DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Még több sprintverseny lehet a jövőben

Pozitív fogadtatása volt a sprinthétvégék új lebonyolításának Stefano Domenicali szerint, aki közölte, nem lesz minden hétvégén sprint, de a jelenleginél biztosan többet szeretnének rendezni. Nyár végén határozhatnak erről.

2021-ben még csak kísérleti jelleggel vezették be a sprintfutamokat a Formula-1-ben, melyek akkor még a vasárnapi nagydíj kvalifikációjaként szolgáltak, plusz izgalmakat csempészve a hétvégékbe. Akkor még csak három helyszínen próbálkoztak ezzel, a formátumot viszont megtartották a tavalyi évben is. Idén azonban már fejlesztettek rajta, hiszen a 2023-as naptárban összesen hat helyszínen rendeznek sprinteket, az első ilyen alkalom előtt pedig a lebonyolításon is módosítottak.

Az új regulák értelmében a pénteki időmérő edzés határozza meg a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét, a szombat pedig teljesen különvált, a sprintfutam ugyanis saját kvalifikációt kapott szétlövés néven. Ez pozitív fogadtatásra talált az F1 vezérigazgatója szerint, aki elárulta, milyen terveik vannak a jövőben, köztük azt is, hogy a versenyhétvégék egyharmadát biztosan sprintekkel színesítenék, de a MotoGP példáját nem követnék, ahol minden helyszínen van sprintverseny. Mindez azt jelenti, hogy hagyományos formátumot biztosan megtartanák.

„A változtatásokat természetesen a csapatokkal és az FIA-val összhangban tettük. Mint azt tudják, az az elképzelésünk, hogy a versenyhétvégéken mindig legyen valamilyen akció a pályán. Tulajdonképpen az idei első sprinthétvége eredménye nagyon biztató volt. Mindegyik partnerünk, a promóterek, a médiapartnerek és a csapatok is nagyon pozitívan nyilatkoznak erről” – idézte Domenicali szavait a Motorsport.



„A tervünk az, hogy ezt a naptár egyharmadára kiterjesszük. Természetesen van valami, amit tanulságként szeretnénk levonni, éppen ezért a nyár végén megnézzük, mit tudunk jobban csinálni, de összességében elmondható, hogy az első sprintünk jól sikerült. Persze mint mindig, amikor valami mást akarsz csinálni egy nagyon szabványosított ökoszisztémában, a hagyományos szurkolók reakcióját kell hosszabb távon megvárni. Az új rajongóknál viszont nagyon-nagyon pozitív reakciókat láttunk” – tette hozzá.

Horner és Wolff visszafogott a témával kapcsolatban

A Miami Nagydíj pénteki napján a Red Bull, valamint a Mercedes csapatfőnökét is kifaggatták arról, mit gondolnak a Bakuban történtekről, ám mindketten óvatosan fogalmaztak a sprintekről.

 

„Ez most egy kísérleti fázis” - mondta el Toto Wolff, akit látszólag annyira nem nyűgöztek le a változtatások. „Néhány dolog működik, néhány talán nem” – zárta rövidre a témát, de Christian Horner is igyekezett diplomatikusan fogalmazni a sajtóeseményen, ahol a Formula.hu újságírója is jelen volt.

„Azt hiszem, hagynunk kell, hogy ez a dolog leülepedjen, megcsináljuk az idei hat futamot, az év végén pedig majd gondolkodunk a továbbiakon” – szögezte le az energiaitalosok csapatvezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: