DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Vettel nem bánta meg a visszavonulást

Nagyon örül az Aston Martin teljesítményének, de nem érez megbánást, amiért éppen tavaly hagyta el a sportágat. Sebastian Vettel még arról is szót ejtett, hogy örömmel tölti el Fernando Alonso szereplése.

Bár Lance Stroll kerékpáros balesete után rövid időre felmerült, hogy Sebastian Vettel a visszavonulása ellenére helyettesítheti a kanadai pilótát, végül erre nem került sor, a négyszeres világbajnok pedig egy héttel ezelőtt maga is megerősítette, hogy a visszatérése sosem volt igazi opció.

A pletykák ellenére tehát Vettel jól érzi magát a bőrében úgy, hogy távol marad a pályáktól, elmondása szerint főképp amiatt, mert így végre sokkal több időt tölthet a családjával. A német a pihenés mellett egyéb kötelességeinek is eleget tesz, így például továbbra is a Bio Bienen Apfel nagyköveteként szolgál, melynek egyik rendezvényén beszélt utolsó csapata teljesítményéről is.

Az Aston Martin ugyanis hatalmasat lépett előre a 2022-es évhez képest, a Vettel helyére érkező Fernando Alonso pedig mostanáig minden versenyen dobogóra állhatott.



„Nem bánom, hogy elmentem. Az első dolog most természetesen az öröm, ami mindennél fontosabb. Nagyon jól ismerem a csapatot az elmúlt évekből, és örülök, hogy ilyen jól teljesítenek. Az, hogy 2023 jobb lesz, mint a tavalyi szezon, szerintem nyilvánvaló volt, mert az előző év elég rosszul alakult, így ez talán várható volt valahol. Persze sosem lehet tudni, hogy a többiek mit csinálnak, de úgy tűnt, megfelelő az irány” – mesélte Vettel, aki hozzátette, a kiváló eredmények ellenére nem gondolta meg magát.

Alonso második esélye

Több helyen is összekapcsolódik Sebastian Vettel és Fernando Alonso pályafutása. Az előző évtized elején igazi riválisokká váltak, amikor a világbajnoki címért küzdöttek, később a négyszeres bajnok váltotta le a spanyolt a Ferrari csapatánál, idén pedig fordítva sült el a dolog, miután Vettel tavaly bejelentette visszavonulását, a kétszeres világbajnok pedig kapott az alkalmon és úgy tűnik, ezúttal jó döntést hozott.

Az elmúlt években ugyanis Alonso sokszor igazolt olyan csapatokhoz, ahol nem kapott versenyképes autót, ezúttal azonban más a helyzet. Vettel örül a látottaknak, és azt is kifejtette, miért.

„Örülök neki. Azt hiszem, valójában sok olyan éve volt, amikor nem volt igazán jó az autója, és igen, most azt a bizonyos második tavaszt vagy a második mézesheteket éli meg” – tette hozzá az Aston Martin csapatától visszavonult pilóta.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: