DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Verstappen: Az első kör az egyetlen esélyük

A Mercedesek is tudták ezt a kétszeres F1-es világbajnok szerint Melbourne-ben, ezért voltak agresszívek a start után. Horner a címvédő türelmét dicsérte.

A Formula-1-es Ausztrál Nagydíj első fázisa volt idén az első olyan helyzet, amikor nem egy Red Bull vezette az adott futamot, George Russell ugyanis már a célegyenes végén, Lewis Hamilton pedig néhány kanyarral később elment Max Verstappen mellett az első körben. Később aztán Russellt a safety car-fázis alatt kihívták az élről a bokszba – mint kiderült, feleslegesen, hiszen végül piros zászlóval megszakították a versenyt –, majd Hamiltont az újraindítást követően viszonylag hamar letudta a címvédő.

A Verstappen és Hamilton közötti 3-as kanyaros összecsapás kapcsán a két pilóta némi nézeteltérésbe is keveredett, a holland ugyanakkor megértette, hogy ennyire kemények voltak ellene a Mercedes-versenyzők:

f1-verstappen-start-redbull-aus



„Egyszerűen csak nem volt jó a rajtom, nem jó procedúrát választottunk” – magyarázta a Red Bull-os. „Emellett igen óvatos is voltam az első körben. Nem akartam megkockáztatni, hogy megsérüljön az autó, a mögöttem lévő autók pedig meglehetősen agresszívak voltak, ami rendben is van, hiszen tudták, hogy nem elég gyorsak, így az első kör volt az egyetlen esélyük, s ezt az előnyükre is váltották.”

Amikor konkrétan rákérdeztek, hogy tényleg úgy érzi-e, hogy a Mercedesek egyetlen esélye a rajt és az azt követő kavarodás ellenük, így felelt Verstappen: „Pillanatnyilag igen. Nem tudhatjuk, mit hoznak a következő versenyek.”

 

Horner Verstappen türelmét dicsérte

A Red Bullt irányító Christian Horner is kiemelte a melbourne-i futamot követően, hogy kétszeres világbajnok versenyzője mennyire türelmesen vezetett az első körben vívott csaták során:

„A két Mercedes gyors rajtot fogott, rendkívül agresszívek voltak az első körben, Max komoly türelemről tett tanúbizonyságot azzal, hogy nem ment ebbe bele. George villámrajtot vett és betette Max mellé az 1-es kanyarban, így ő inkább kihátrált ebből, ez viszont hatással volt a 2-es kanyarjára is. Így Fernando és Lewis is ráesett, Lewis pedig be is vetődött a 3-as kanyarban. Szerintem ott ismét türelmes volt, hogy elállt az útból. Kemény csata volt közöttük, aztán ahogy haladt a futam, szoros küzdelmet vívtak ők hárman” – fogalmazott a csapatfőnök, hozzátéve: az újraindítást követően Verstappen hamar elkapta Hamiltont, utána pedig már csak kontrollálniuk kellett a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: