DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norris: Nem a tőlem elvárt szinten vezetek

A McLaren F1-es versenyzője úgy érzi, nemcsak az autó nem teljesít jól, hanem ő is túlerőlteti a dolgokat. Andrea Stella védelmébe vette a pilótáit.

Újabb csalódáskeltő időmérőn van túl a McLaren: Oscar Piastri már a Q1-ben búcsúzott az Albert Parkban, míg Lando Norris egy több kisebb hibát is hozó kvalifikáció végén a 13. helyet szerezte meg a vasárnapi rajtrácson. A brit két hete Dzsiddában is hibázott az időmérőn, ennek kapcsán pedig nekiszegezték a kérdést, hogy az autó nehezen vezethetősége vagy az ő emiatti túlerőltetése áll-e ezek hátterében, amire meglehetősen önkritikus választ adott a pilóta:

„Ez ennek a kombinációja. Nehéz ez, főleg amikor viszonylag közel vagy. Nem akarok megelégedni a 12. vagy 13. helyekkel, szóval valószínűleg a túlerőltetés is benne van kicsit” – idézi Norrist a Motorsport.com. „Nem igazán találom a vágyott ritmust és azt, hogy az egyes kanyarokban pontosan hol van a határ, szóval nem mondanám, hogy azon a szinten vezetek, ahova sorolom magam.”

f1-norris-mclaren-melbourne



„Ugyanakkor nehéz is vezetni az autót, könnyű átlépni vele a határokat. Ha pedig ezt összerakjuk azzal, hogy kicsit túl is erőltettem, jönnek azok a hibák, amiket ma elkövettem. Ott vagyok, amit megérdemlek.”

 

F1-es főnökük védelmébe vette a McLaren-pilótákat

Andrea Stella, a McLaren néhány hónapja kinevezett új csapatvezetője ugyanakkor védelmébe vette Norrist és egyúttal Piastrit is: szerinte a csapat felelőssége lenne olyan autót adni a versenyzők alá, amivel boldogulni tudnak és jó teljesítményre lehetnek képesek.

„Nem hiszem, hogy Lando túlerőltetné, szerintem csak nehéz vezetni az autót, különösen féktávon. Ennek ahhoz is köze van, hogy az autót hajtani kell a féktávon, hogy működjön valahogy. S egy ilyen pályán, hűvös körülmények között ez azt eredményezi, hogy nagyon-nagyon könnyű hibázni. A pilótáknak támadniuk kell, mert az alapteljesítmény nem elegendő a továbbjutáshoz, ha nem vállalnak kockázatot.”

„Szóval nem mondanám azt, hogy túlerőltetik, csak próbálják kihozni a maximumot, viszont nehéz vezetni az autót és nincs meg az alapteljesítménye. Ez a felelősség teljes mértékben a csapatot terheli. Értékeljük, hogy Lando és Oscar nemcsak a pályán nyújtja a legjobbját, hanem önkritikusak is, de tudjuk, hogy a csapatnak kell jobb munkát végeznie.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: