DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Biztató jeleket lát a fejlesztéseknél a Mercedes

Toto Wolff szerint bizakodásra ad okot, ahogy a tanultakat hasznosítják a fejlesztések terén, de egyúttal jelezte: nem szabad elragadtatniuk magukat.

Hiába zárta tavaly felívelő tendencia mentén a szezont a Mercedes, idén egyelőre nem sikerült előrelépniük a Formula-1-ben – sőt, mivel az Aston Martin viszont nagyot ugrott, így pillanatnyilag csak a harmadik-negyedik erőnek tűnik a csapat. Emiatt már a Bahreini Nagydíj hétvégéjén elhintette Toto Wolff, hogy szakíthatnak az egyedi koncepciójukkal, s azóta is folyamatosan arról beszélnek a csapat szakemberei, hogy radikális változtatások várhatók a W14-esen.

Wolff a Mercedes Ausztrál Nagydíj előtti előzetesében beszélt is arról, hogy egyelőre bizakodásra adnak okot, amit a szélcsatornában látnak a rövidesen érkező újításokkal, ugyanakkor mindez semmit nem jelent, ha a pályán nem gyorsulnak majd:

f1-mercedes-dzsidda



„Biztató volt a Szaúd-Arábiában látott fejlődés” – fogalmazott a Mercedes csapatvezetője. „Kihoztuk a maximumot a rendelkezésünkre álló csomagból és szép pontokat szereztünk. De ami ennél is fontosabb, folytattuk a tanulást és egyre többet megértettünk a W14-es és a fejlesztési irányunk kapcsán. A központban mindenki keményen dolgozott azon, hogy a tanultakat teljesítményre váltsuk.”

„A jelek, amiket a gyárban látunk, bizakodásra adnak okot. Ugyanakkor lépésről lépésre kell haladnunk, és nem ragadtathatjuk el magunkat addig, amíg ezt köridőre nem váltjuk a pályán. Nagyon szoros a Red Bull mögötti mezőny, kis különbségek is nagy hatással vannak a szerzett pontokra. Még jelentős a lemaradásunk az elejéhez képest, de pontosan az érdekel minket, hogy ezt csökkentsük.”

 

Mire számít a Mercedes az F1-es Ausztrál Nagydíjon?

Mivel a melbourne-i előzetesből idéztük Wolffot, a csapatfőnök természetesen ejtett néhány szót az előttünk álló versenyhétvégéről is, amelytől ugyanazt várja, mint Dzsiddától: maximalizálniuk kell a nem túl bőséges lehetőségeiket a sok pont szerzésére.

„Az Albert Park egy egyedi karakterisztikájú pálya, amelyhez keményen kell dolgoznunk, hogy alkalmazkodjunk a W14-essel. Mint mindig, igyekszünk kihozni a maximumot abból, amink van, s annyi pontot szerezni, amennyit csak lehetséges a jelenlegi potenciálunk fényében. Nem tartunk ott, ahol lenni akarunk, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy keményen versenyezzünk és mindent beleadjunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: