DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Wolff még mindig a legjobb csapatfőnök – Rosberg

A sikerek egyszer megszakadnak Nico Rosberg szerint, ám a Mercedes csapatfőnöke még a jelenlegi helyzetben is vállalja a felelősséget a német szerint, aki emiatt csak még többre tartja volt főnökét.

Bár a tavalyi esztendő vége felé úgy tűnt, a Mercedesnek sikerült előrébb lépnie és megtalálták a helyes iránt, 2023 elején ismét csalódniuk kellett. Az istálló továbbra sincs egyszerű helyzetben, ráadásul az Aston Martin is eléjük került az erősorrendben, Toto Wolff pedig nemrégiben elismerte, alap esetben a jelenlegi konstrukciójukkal nincs esélyük a jobb eredményekre.

Pontosan ezért a csapat részéről már azt is elárulták, hogy a közeljövőben jelentősen változtatni fognak majd az idei versenygépükön az eredményességük érdekében.

Megnyilvánulásával Wolff kiváltotta korábbi pilótája, Nico Rosberg tiszteletét, aki úgy érzi a Mercedesnél már megszokták, hogy az élen vannak, így csak még nehezebb elviselniük a mostani nehézségeket.



„Hihetetlenül nehéz ez most. Mindenki számára hihetetlenül nehéz a helyzet, mert már annyira hozzászoktak a sikerhez, hiszen a sportág legnagyobb sikertörténetet írták zsinórban nyolc világbajnoki címmel” – idézte Rosberget az F1i.com

„Végső soron Toto az, aki vállalja a felelősséget és számomra még mindig a legjobb csapatfőnök itt a Formula-1-ben. A hozzáértése elég egyértelmű, amit magam is megtapasztaltam, ezt pedig az elmúlt évek sikerei is biztosítják, de minden sikernek vége szakad egyszer. Ez mindig is így volt és most egy hihetetlenül nagy kihívás előtt állnak, hogy megtörténjen a kellő fordulat” – tette hozzá a 2016-os világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: