DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

Elismerte a McLaren-vezér: nem fejlesztenek elég gyorsan

A wokingi F1-es alakulat vezérigazgatója belátta, hogy változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a patinás istálló visszatérhessen az élmezőnybe.

Komoly átalakításokat jelentett be minap a technikai részlegét illetően a McLaren: távozott a technikai igazgató James Key, akinek a feladatait háromfelé osztották el három szakember – köztük a Ferraritól néhány hete távozott David Sanchez – között. A lépés a wokingiak újabb halovány szezonkezdetét követően történt, amely során az istálló vezetése már az autóbemutató során elismerte, hogy elmaradtak a célkitűzéseiktől – sőt, immár arról beszélnek, hogy a Bakura várt új csomag sem hoz majd óriási megváltást.

Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója a bejelentésről szóló közleményben nem kertelt: elismerte, hogy nem haladtak eddig megfelelő ütemben a fejlesztések a McLaren háza táján – ez vonatkozik egyszerre az autóra, valamint az infrastruktúrára –, ezért volt szükséges az átalakítás:

f1-mclaren-dzsidda



„Fontos, hogy most biztosítsuk, hogy megfelelő alappal rendelkezzünk az utazásunk következő szakaszához. Egy ideje már egyértelművé vált számomra, hogy a technikai fejlesztéseink nem haladnak elég gyors tempóban ahhoz, hogy az ambícióinknak megfelelően visszatérjünk az élmezőnybe. Örülök, hogy az Andreával közös teljes elemzés után meg tudtuk valósítani most azt az átalakítást, amely szükséges ahhoz, hogy ezt megváltoztassuk.”

„Ezek a stratégiai változtatások biztosítják a csapat hosszú távú sikerességét, és elengedhetetlen ahhoz, hogy a McLaren visszatérhessen a győztes útra. Minden kezd a helyére kerülni az embereinkkel és az infrastruktúránkkal az izgalmas pilótapárosunk mellett, úgyhogy határozottan várom, hogy lássam visszatérni oda a McLarent, ahol lennie kell.”

A Brown által említett csapatvezető, Andrea Stella ugyancsak reméli, hogy az új felállás segíteni fogja a céljaikat: „Amióta megkaptam a csapatfőnöki pozíciót, felhatalmazást kaptam rá, hogy olyan stratégiai megközelítést alkalmazzak, amely biztosítja, hogy a csapat hosszú távon jó alapokkal rendelkezzen a következő évek építkezéséhez. Ez az új struktúra egyértelműbbé és hatásosabbá teszi a technikai részlegen belüli működést, és jó helyzetbe hoz minket ahhoz, hogy maximalizáljuk a teljesítményünket, beleértve a 2023-ban érkező infrastrukturális fejlesztéseink optimalizálását.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: