DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Steiner nem akarta kitörölni a kínos részeket

Kivágathatták volna a Drive to Survive-ból azokat a részeket, ahol Mick Schumachert szidalmazza a Haas csapatfőnöke – Steiner elmondta, miért nem tett így.

Mick Schumacher szurkolói részéről össztűz zúdult Günther Steinerre, amikor a Haas csapatfőnöke úgy döntött, hogy nem ad ülést 2023-ra a fiatal németnek, s az ellenérzések csak fokozódtak a Drive to Survive új évadának megjelenésével, melyben több igen kemény kritika hangzik el Schumacherrel kapcsolatban, többek között úgy fogalmazott a csapattulajdonos Gene Haasszal folytatott telefonbeszélgetésben vele kapcsolatban, hogy „a tehetséget se megvenni, se kifejleszteni nem lehet”.

A Bahreini Nagydíj hétvégéjén számos más téma mellett ezekről a megjegyzésekről, illetve a pilótájával való viszony netflixes ábrázolásáról is megkérdezték az évek óta az egyik legérdekesebb csapatvezetőnek számító Steinert, aki így felelt: „Nem néztem meg a sorozatot, de emlékszem e megjegyzések egy részére. Egyértelmű, hogy a Drive to Survive feladata az, hogy a legrosszabb és a legtrükkösebb mozzanatokat mutassa be.”

steiner-schumacher



Steiner, aki korábban úgy fogalmazott, hogy megérti Schumacher szurkolóit, azt is elmondta, hogy lehetősége lett volna kivágatni ezeket a megjegyzéseket a sorozatból, de nem tette meg: „Bármit is mondtam, elhangzott, nem tudom visszaszívni, és nem akartam kivetetni őket, mert nincs rejtegetni valóm. Nem szégyellem a történteket, a pillanat hevében hangzottak el ezek a dolgok, melyeket ma már nem mondanék ki. Ilyen a versenyzés.”

Ráadásul Steiner azt is elárulta, hogy az esetleges kivágatásokról nem is ő döntött volna személyesen: „A csapat egy tagja nézi végig a sorozatot, a döntést rábízom. Nehezen tudok magamról döntést hozni, csak képzeljék magukat a helyzetembe! Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha semmit sem mutatnának… De ez tényleg jó lenne? Nem.”

„Nem akarok belefolyni abba, amit mutatnak rólam, mert nem vagyok színész, és nem akarom megítélni, hogy jól vagy rosszul játszottam. Azt tettem, ami a dolgom, ezt pedig a pályán mutatott eredmények alapján kell megítélni. Hogy ez a Netflixen jól mutat vagy rosszul, az egyáltalán nem érdekel!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: