DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„A legrosszabb napunk” – radikális lépést sürget Wolff

A saját legjobb napjaira emlékeztette a Mercedes F1-es vezérét a Red Bull, miközben George Russell tehetetlennek érezte magát az Aston ellen is.

Lehangoló szezonnyitón van túl a Mercedes Bahreinben: míg Lewis Hamilton legalább az ötödik helyen ért célba és egy ponton Carlos Sainzra is veszélyesnek tűnt, George Russell csupán hetedik lett, s még a néhány hete csuklótörést szenvedő Lance Strolltól is kikapott. A fiatal brit tehetetlennek is érezte magát a futamon – így reagált a Sky Sports F1 azon felvetésére, miszerint Hamilton úgy fogalmazott, hogy csatában voltak vasárnap:

f1-russell-aston-bahrein



„Attól függ, milyen csatát veszünk… Nyilván voltak jó harcaink egy ponton, de szerintem mindketten kicsit hátrányban voltunk. Kissé reménytelennek, azaz bocsánat, tehetetlennek éreztük magunkat, amikor néhány tizedmásodperccel lassabbak vagyunk a körülöttünk lévő autókhoz képest. Próbáltuk a legjobbunkat nyújtani, hogy harcoljunk velük, de nem tudtuk feltartani őket. Úgy gondolom, Fernando és Lance is rendkívül erős volt, és Carlos is talán némileg más szinten volt ma. Úgyhogy nehéz futamon vagyunk túl.”

Arra a kérdésre, hogy tehettek volna-e bármit annak érdekében, hogy jobb helyen érjen be, így felelt Russell: „Talán jobban rajtolhattam volna… Lewis és én hasonló stratégián voltunk, így ha előtte vagyok az első körben, talán ott végezhettem volna, ahol ő a dolgok alakulása alapján. Ötödik-hetedik-hatodik hely: akármi is jött ki ebből, nem igazán érdekel minket, hiszen azért vagyunk itt, hogy a győzelemért harcoljunk, márpedig ettől messze vagyunk.”

 

Radikális lépést sürget Toto Wolff

A Mercedes Formula-1-es alakulatát irányító Toto Wolff talán még Russellnél is lehangoltabban nyilatkozott a leintést követően:

„Az egyik legrosszabb napunk a versenyzésben, egyáltalán nem volt jó. Mindenhol hiányzott a tempónk, visszatükröződött, amit a teszten láttunk. Gyors az Aston Martin, meg is érdemlik, a Red Bull pedig egy másik bolygón van. Ez az, ami fáj, hogy ennyivel előttünk vannak. A saját legjobb éveinkre emlékeztet, amikor egy másodperccel voltunk mindenki más előtt. Ők a mérce. Egymás után kell megtennünk a lépéseket, hogy visszakapaszkodjunk. Meg tudjuk ezt tenni, abszolút meg tudjuk.”

f1-wolff-bahrein-mercedes

A Mercedes kapcsán a pletykák szerint Imolában érkezhet egy komolyabb fejlesztési csomag, Wolff szerint azonban az kevés lesz: „Nem, ennél sokkal radikálisabbra van szükség. Radikálisabbra, mint bízni egy sima fejlesztésben” – fogalmazott a csapatfőnök. Wolff egyébként szombaton tett először egyértelmű célzást arra, hogy már nem bízik benne, hogy működőképessé tudják tenni a zéró oldaldobozon alapuló koncepciójukat és változásra lesz szükségük – a mostani szavai is erre utalhatnak.

Viszont legalább van egy szempont, amiért bizakodással tudja eltölteni, hogy az Aston Martin mintha átlépte volna őket az erősorrendben: „Megérdemlik, hogy ott legyenek, ahol vannak, mert fantasztikus munkát végeztek. A jó hír számunkra, hogy sok Mercedes van bennük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: