DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Már nincs pattogás, de más gondok megmaradtak

A fő 2022-es komplikáció már a múlté, de más, mélyebb problémákon dolgoznak. A részsikerek ellenére nehéznek nevezte a Mercedes bahreini tesztjét Lewis Hamilton.

Hullámzóan alakult a Mercedes háromnapos tesztje Bahreinben. A nyitónap alapvetően pozitívan alakult azzal a megállapítással, hogy a csapat fő 2022-es problémája, a pattogás már a múlté. Pénteken aztán összegyűltek a problémák a hőségből fakadó egyensúlybeli problémákkal és George Russell hidraulikai hibájával. A szombat ehhez képest jó befejezésnek tekinthető, hiszen Lewis Hamilton az összesítés második legjobb körével zárta a tesztet.

„Dolgoztunk a problémákon, az egyensúly tekintetében be vagyunk határolva, az ilyen jellegű tavalyi gondok továbbra is jelen vannak. Dolgozunk rajtuk” – hangsúlyozta Hamilton a szombati FIA-sajtótájékoztatón, amelyen erélyesen szót emelt a gumimelegítők tervezett 2024-es betiltása ellen.



„Nehéz volt az előző két nap. Az első nem volt olyan rossz, a tegnapi azonban már sokkal inkább küszködéssel telt” – folytatta Hamilton, hozzátéve, hogy a szombat délelőtt Russell számára biztatóbban alakult. Ezt az interjút még a délutáni fázis és a második köridő előtt adta.

A pattogás már a múlté

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a pattogás szinte teljesen eltűnt. Ez egy nagy előrelépés számunkra. Jó érzés végre pattogás nélkül vezetni, de vannak mélyebb problémák, melyeken dolgozunk” – ismerte el Toto Wolffhoz hasonlóan a hétszeres világbajnok is: a delfinezés és pattogás jelenségét, ami annyira hátráltatta őket 2022-ben, maguk mögött hagyták.

A vezethetőségi gondok ellenére a nagyobb problémák és pályaidő kiesése Hamiltont elkerülte: 220 körrel ő teljesítette a negyedik legtöbbet a versenyzők közül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: