DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Ebből baleset lesz” – Hamilton és társai az új tilalomról

Nem támogatják az F1-esek a gumimelegítők tervezett betiltását: Hamilton veszélyesnek tartja, Sainz nem érti a mögöttes logikát, csak Gasly bízik a Pirelliben.

A 2024-es szezonban elhagyhatja a Formula-1 a melegítőpaplanokat, a Pirelli olyan abroncsokon dolgozik, amelyek a segédeszköz nélkül is felmelegíthetők a pályán. A betiltásról júliusban fognak szavazni az illetékesek, mindenesetre a jövőbeli irány első lépéseként a gumisszállító már az Emilia-romagnai Nagydíjtól új fejlesztéseként olyan esőgumit szállít a versenyhétvégékre, amelynek nem lesz szüksége előmelegítésre. A gumiteszteken több csapat versenyzője kipróbálta már ezeket az abroncsokat – ebből kiindulva tiltakozik markánsan a lépés ellen Lewis Hamilton.

„Veszélyesnek tartom. Én is teszteltem a melegítőpaplan nélküli gumikat, és igen, ebből baleset lesz majd egy ponton. Biztonsági szempontból ezt rossz döntésnek gondolom” – mondta Hamilton a bahreini teszt pénteki FIA-sajtótájékoztatóján, amelyen több versenyzőnek is feltették a kérdést. Az ismerten környezettudatos brit úgy véli, ingatag lábakon áll az érvelés, miszerint a melegítőpaplanok megszüntetése a fenntarthatóságot szolgálja.



„Több körre lenne szükség a gumik működésre bírására. Az ő érvelésük az, hogy a melegítők elhagyása a fenntarthatóságot szolgálja, zöldebbek leszünk, valójában azonban több üzemanyagot fogunk elhasználni a gumik melegítéséhez. Én jobban aggódok amiatt, hogy miközben az autók cikáznak, hogy felmelegítsék a gumikat, összeütköznek egymással. Ez teljesen felesleges lépés” – hangoztatta Hamilton.

A ferrarisok szerint az esőgumik rendben vannak

A brit álláspontjához a legközelebb Carlos Sainz állt, aki csapattársával, Charles Leclerc-rel együtt szintén tesztelte az új esőgumikat nedves pályán – ezek szerinte „nem rosszak”, a többi abroncs esetében azonban ő sem ért egyet a tilalommal.

„Véleményt csak ezekről tudok mondani, szerintem rendben lesznek majd, gyorsabbak az eddigi esőgumiknál. Azt viszont még mindig nem értem, az F1 miért távolodik el a melegítőpaplanoktól, az én szememben ennek nincs értelme. Több üzemanyagot és gumit égetünk így el, még a fenntarthatóság mögötti elgondolás sem világos. Az autó alacsony hasmagassága miatt szintén vannak kockázatok” – mondta a spanyol, hozzátéve: „De ha ezt az irányt jelölte ki az F1, az FIA és a Pirelli, akkor gyanítom, muszáj alkalmazkodnunk.”

„Részt vettem az esőgumik tesztjén, és ezek talán jól működnek melegítők nélkül” – felelte ugyanerre a kérdésre a másik csoportban ülő Leclerc. „A többit azonban nem próbáltuk ki mind. A köztes gumikkal már kicsit nehezebb a helyzet, egyelőre nem gondolom, hogy készen állnak. A slickekre szintén igaz ez, van még mit dolgozni rajtuk, főleg a gumimelegítés trükkös az első pár körben.”

Egy versenyző bízik a Pirelliben

A címvédő világbajnok, Max Verstappen egyelőre várakozó állásponton van: „Nem tudok miből kiindulni, hogy őszinte legyek, mert én még nem teszteltem az esőgumikat” – mondta. A Red Bull-os mindenesetre nem örülne, ha rögtön élesben kellene az Imolában debütáló keveréket használni: „Szerintem jobb lenne tesztelni őket egy szabadedzésen, mielőtt ténylegesen bedobják a futamon. Remélem, nem az fog történni, hogy csak a futamra jön meg az eső.”

Öt versenyző is megkapta ugyanazt a kérdést a sajtótájékoztatón

Az egyedüli a résztvevők közül, akinek nem volt sem ellenvetése, sem aggálya, Pierre Gasly volt. Az Alpine versenyzője nem próbálta ki az új esőgumit, de szerinte nem lesz gond a melegítőpaplanok hiányával, ha a Pirelli ennek megfelelően finomít abroncsai összetételén.

„Ha a termék elég jó, hogy melegítők nélkül használjuk, akkor szerintem végső soron rendben van dolog. A lényeg, hogy olyan termék álljon rendelkezésünkre, amely biztosítja a tapadást, és lehessen minden körülmény között vezetni vele, ne forduljon elő, hogy csak ülünk az álló autóban, mint tavaly megtörtént. Esőben vezetni nagy kihívás, mind akarunk menni esőben, de biztonságosnak kell lennie, hogy nyomhassuk” – fogalmazta meg álláspontját a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: