DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az AlphaTaurinál bíznak a pilótákban

Az AlphaTauri csapatfőnöke igyekezett mindkét versenyzőjét elismerő szavakkal illetni, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincsen velük szemben elvárás.

A faenzai alakulat autójának bemutatóját követően Franz Tost elmondta a véleményét az újonc Nyck de Vries és a Formula-1-ben harmadik szezonját megkezdő Yuki Tsunoda kapcsán is. Ezeket a Formula.hu jelenlétében is továbbfirtatta a bahreini teszt első napján tartott sajtótájékoztatón. A szakember igyekezett mindkét pilótáját méltatni, de azt is hangoztatta, hogy a hollanddal és a japánnal szemben is elvárásai vannak.



„Nyck de Vries nagyon jó munkát végez. Nagyon tapasztalt, látszik és érződik rajta, hogy 28 éves, és hogy sok versenyt és bajnokságot nyert” – kezdte Tost, utalva De Vries más szériákban szerzett címeire és arra az ismeretanyagra, amelyet a különböző csapatoknál elvégzett munkával sajátított el. „Nyckkel szerencsénk volt, hogy tavaly sok autóval és csapattal állt kapcsolatban.”

De Vries felébresztette a mérnököket

Az osztrák úgy látja, hogy a csapat új pilótája felrázta a gárdát azzal, hogy felhívta a figyelmet a problémákra: „A mérnökeink jó technikai visszajelzéseket kaptak tőle, különösen az Abu Dhabiban tartott teszt után, ahol sok kört tett meg, és ahol – szerencsére – sokat panaszkodott az autóra, mert ez így egy ébresztő volt a mérnökök számára.

Tost már most lenyűgözve érzi magát a holland pilóta kvalitásai által: „A profi hozzáállása, a fegyelmezettsége, a szimulátorral kapcsolatos visszajelzései, az ötletei a munkamódszerek megváltoztatására. Az itteni teszt után is sok inputot várok tőle." A szakember emiatt abban bízik, hogy de Vries egyből jó eredményekre lesz képes: „Úgy gondolom, hogy azonnal képes lesz alkalmazkodni az F1-hez. Arra számítok, hogy az első időmérőtől kezdve jól fog teljesíteni.”

„Tsunoda egy kiemelkedő képességű F1-es pilóta”

Az AlphaTauri csapatfőnöke az alakulatnál harmadik évét megkezdő japánt is dicsérte, akivel kapcsolatban sokan úgy érzik, hogyha most nem teljesít, akkor távoznia kell az F1-ből. Tost azonban valószínűleg nem szeretne ilyen nyomást Tsunodára tenni, de a teljesítményt elvárja: „Yuki – higgyétek el nekem – egy kiemelkedő képességű pilóta, csak össze kell tennie mindent.”

„Ez a harmadik szezonja, arra számítok, hogy sokat tanult az elmúlt két évben. Nagyon fiatal, ne felejtsük el, és nagyon komolyan dolgozott a téli időszakban. Azt nem mondom, hogy döntő szezon áll előtte, de természetesen teljesítenie kell. Ha képes kiaknázni a képességeit, akkor jó eredményeket fog elérni.”

A két pilótát követően az osztrák kitért arra is, hogy senki sem élvez előnyt a csapatnál: „Nincsen első vagy második számú pilótánk, mindkét pilóta egyenlő bánásmódban részesül. Hogy technikai oldalról lesz-e egy vezető versenyző, azt meglátjuk, hiszen Yukinak több Formula-1-es tapasztalata van, míg Nyck összességében több versenytapasztalattal rendelkezik. Bízom benne, hogy szorosan össze tudnak dolgozni, és ki tudják hozni a legjobbat egymásból” – összegezte gondolatait a 67 éves csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: