DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Grosjean: Az Alpine-nál könnyen elmérgesedhet a helyzet

A korábbi F1-es figyelmeztette az Alpine-t: Pierre Gasly és Esteban Ocon párosa időzített bomba lehet, amennyiben saját céljaikat helyezik előtérbe.

Új versenyzőpárossal vág neki a 2023-as szezonnak az Alpine csapata: a váratlanul távozó Fernando Alonso helyét az AlphaTauritól érkező Pierre Gasly veszi majd át a franciáknál, hogy Esteban Oconnal karöltve gyakorlatilag „nemzeti” csapat jöjjön létre Enstone-ban. A szakértők és a szurkolók paprikás összecsapásokra számítanak Gasly és Ocon között a pályán és azon kívül is, a két versenyző ugyanis híresen rossz viszonyt ápolt egymással az elmúlt években, állításuk szerint azonban mindketten rengeteget változtak, amióta az F1-ben versenyeznek, ezért képesek lesznek félretenni régi nézeteltéréseiket. Az enstone-i alakulat korábbi versenyzője, Romain Grosjean azonban figyelmeztette az Alpine-t, szerinte ugyanis könnyedén elszabadulhatnak az indulatok a csapat háza táján, amennyiben a versenyzők a saját egójukat helyezik előtérbe a csapat érdekeivel szemben.



„Nem fogok hazudni, rosszul is elsülhet ez a felállás. A csapatnak rajtuk kell tartania a szemét, mert ha mindkettejük azzal a céllal gurul a pályára, hogy ő legyen az első számú francia versenyző a francia istállónál, akkor hamar az „egók harcává” válhat kettejük kapcsolata, a dolgok pedig azonnal félresiklanak majd, de természetesen jól is elsülhet majd az együttműködésük” – idézi Grosjean aggályait a PlanetF1. „Fiatalon nem voltak a legjobb barátok, de azóta sokkal érettebbé váltak, mostanra pedig már mindketten tudják, milyen érzés győzelmet szerezni az F1-ben. Ha jól dolgoznak együtt, akkor egy igazán sikeres történetet írhatnak közösen, ami fantasztikus lenne egy Alpine-hoz hasonló márka számára, én pedig ezt kívánom nekik.” Az F1-től 2020 végén elköszönő francia karrierje során kétszer is szerepelt az enstone-i istálló versenyzőjeként: 2009-ben a Renault színeiben debütált a királykategóriában, két év kihagyást követően pedig az időközben Lotussá avanzsáló gárda dobott neki mentőövet, hogy 2015-ös távozásáig 10 dobogós hellyel hálálja meg a belé vetett bizalmat.

Az Alpine számára a Grosjean által felvázolt negatív forgatókönyv sem teremthet ismeretlen szituációt, Alonso és Ocon között ugyanis folyamatosak voltak a kisebb súrlódások, az indulatok pedig a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán szabadultak el végleg, ahol a páros egymás versenyét tette tönkre, miután kétszer is összeértek az első körökben. A két versenyző azóta a sajtón keresztül mondogat oda egymásnak, Otmar Szafnauer pedig egyértelművé tette, hogy Oconnak a jövőben okosabbnak kell lennie a csapattársával való küzdelmek során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: