DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Russell: A versenyigazgatók rotálása csődöt mondott az F1-ben

George Russell és Valtteri Bottas sem rajong Mohammed ben Sulayem rotációs ötletéért: szerintük az FIA koncepciója nélkülözi a következetességet.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az FIA 2023-ban is kettő (vagy több) versenyigazgatót alkalmazna a versenyhétvégék során, a Szövetség elnöke, Mohammed ben Sulayem pedig elárulta, hogy a szervezet egy külön erre szakosodott képzést is indított, ahová a tagországok legjobb szakembereit várják. Az FIA Michael Masi 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon hozott nagy port kavaró intézkedései után döntött úgy, hogy több versenyigazgatót is alkalmaz a 2022-es évadban, akik rotációs rendszerben felügyelik a versenyhétvégék zökkenőmentes lebonyolítását. Niels Wittich és Eduardo Freitas munkássága azonban nem aratott osztatlan sikert a mezőny tagjainak körében, elég csak a suzukai aszfaltcsíkon megjelenő traktorra, vagy épp Fernando Alonso előzetes kizárására, majd az eredeti pozíciók visszaállítására gondolni az USA Nagydíjon.



A Mercedes versenyzője, George Russell is azon pilóták közé tartozik, akik szerint az FIA által kigondolt rendszer működésképtelennek bizonyult. „Azt gondoljuk, hogy a rotációs elv alkalmazása nem megfelelő a sport számára, különösen a következetesség tekintetében. Úgy emlékszem, hogy egyszer sem állt elő olyan helyzet, amikor az előző hétvégén dolgozó versenyigazgató lett volna ott egy adott versenyen, ezáltal nem volt lehetőségünk megbeszélni bizonyos szituációkat” – idézi a nemrég a büntetőpontok kapcsán is reformokat sürgető britet a PlanetF1.

Hasonlóképp vélekedik a kérdésben Russell mercedeses elődje, Valtteri Bottas is, aki szintén a következetességet hiányolja az FIA módszeréből: „Egy személy jobb lenne, mint kettő vagy három, legalábbis én így érzem. Ha egyetlen személy lenne minden versenyen, akkor mindig tudnánk vele beszélgetni, mert a korábbi visszajelzések alapján tisztában lenne a mi álláspontunkkal is” – vélekedett az Alfa Romeo versenyzője. Sajtóhírek szerint Wittich idén is megtartja pozícióját, ám Freitas visszatérésével kapcsolatban egyelőre nincsenek információk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: