DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Lammers szerint Verstappen nem dominált 2022-ben

A korábbi versenyző, Jan Lammers szerint honfitársának a domináns teljesítményt sugalló számok ellenére is keményen meg kellett dolgoznia a sikerért, a kiemelkedő produkció azonban nem lepte meg őt.

A Red Bull mindent vitt 2022-ben, hiszen a gyengén sikerült szezonkezdetet követően elképesztő fordítást sikerült bemutatniuk az energiaitaloknak, az impozáns teljesítmény pedig újabb világbajnoki címet ért Max Verstappennek, miközben 2013 után először a konstruktőri bajnoki trófea is Milton Keynes-be került. A Red Bull holland szupersztárjának fölényét jól mutatja, hogy a 22 verseny során 15 alkalommal is őt intette le elsőként a kockás zászló, aminek köszönhetően Michael Schumacher és Sebastian Vettel korábbi rekordját adta át a múltnak a kétszeres világbajnok. Valószínűleg kevés olyan szakértő van, aki nem dominanciaként jellemezné a 25 éves pilóta 2022-es teljesítményét, azonban közéjük tartozik Verstappen honfitársa, Jan Lammers. A korábbi versenyző szerint Verstappen kemény küzdelemre kényszerült a bajnoki címért folytatott harcban, éppen ezért nem lehet dominanciaként hivatkozni idei menetelésére.



„Hihetetlenül élveztem ezt a szezont, ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen különleges évet láthattunk. Ott van Max 15-ös győzelmi rekordja, ami igazán különleges eredmény. Ehhez hasonló győzelmi mutatók többnyire dominanciák eredményeképp születnek, az igazán különös azonban az, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk erről. Az utolsó néhány futam könnyűnek tűnhetett, de azokért is igencsak meg kellett küzdenie, miközben elképesztő balszerencse sújtotta őt az évad kezdetén. Igazán kivételes, hogy mennyi versenyt tudott így megnyerni. Épp ezért minden szurkolónak hálásnak kell lennie, hogy ehhez a generációhoz tartozhatnak” – idézi a 23 nagydíjon részt vevő Lammerst a PlanetF1.

A szakértők, valamint a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint is egy pályafutása csúcsán lévő Verstappent láthatunk versenyezni 2022-ben, a 66 éves Lammers szerint azonban honfitársa már egészen gyerekkora óta képes volt erre a teljesítményre. „Amit idén mutatott, az ugyanaz a Verstappen aki 14-15-16 éves korában volt, persze idővel megtanulod, hogyan időzítsd a formádat egy hétvégén, az idősebbek ugyanis felismerik, hogy elég, ha vasárnap állnak az élen. Max folyamatosan pörög és mindig a csúcson van, ebben a tekintetben egyedül George Russell érhet a közelébe, aki szintén konstans teljesítményre képes. Statisztikailag ez volt Max legjobb éve, de véleményem szerint mindig is ezen a szinten volt” – méltatta ifjú honfitársát a holland, aki szerint a Red Bull is remekül szedte össze magát az év eleji bukdácsolást követően.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: