DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Horner: Így tudtuk legyőzni a Ferrarit

Három versenyhétvége után sajnálkozva méregették a Red Bullt a szurkolók és úgy érezték, a Ferrari idén letarolja Verstappenéket. Nagyot fordult utána a bajnokság, de mi volt a titok?

Nem állt túl jól az energiaitalosok szénája az év elején. A tesztek után is látszott, hogy az autó gyors, bár a Ferrari még gyorsabb volt, egy körön feltétlenül. Az első három futam után Charles Leclerc a megszerezhető 78 egységből 71-gyel rendelkezett Max Verstappen 25 pontjával szemben. A holland akkor már kétszer is kiállni kényszerült technikai meghibásodás miatt.

Az imolai hétvégén azonban érezhetően elkezdett megváltozni a trend. Verstappen a sprintet és a futamot is behúzta, miközben Sainz az első körben kiesett, Leclerc pedig vezetői hiba miatt egy biztos dobogót dobott el magától. Hirtelen nem is volt annyira beláthatatlan az a távolság és lehetett érezni, hogy a Ferrari versenytempója már verhető.

Végig nyomás alatt tartották a Ferrarit, így a kezdeti önbizalom és előny is elveszett


„Soha nem vesztettük szem elől, hogy mi is az elsődleges, legfőbb célunk. Imolában jött az egyik fontos fordulópont, amikor a sprintet és a nagydíjat is sikerült megnyerni, ráadásul kettős győzelmet arattunk. Előtte a Ferrari lélegzetvételnyi előnnyel rendelkezett, de ezt el is vettük tőlük, nem hagytuk őket élni, folyamatosan nyomás alatt tartottuk ellenfelünket” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök, akinek szavait a RacingNews365.com idézi.

„Ezután is folytattuk a versenyautónk hatékony továbbfejlesztését, súlycsökkentését, Max pedig egészen szenzációs formában volt egész szezonban. Ha visszagondolunk, milyen szoros küzdelmet vívott Charles Leclerc-rel például Miamiban, Szaúd-Arábiában, vagy akár az elején Bahreinben is.”

„Minden elismerésünk Charles-é, akinek kiváló szezonja volt, nagyszerű ellenfél és mindkét pilótánk ellen nagyon tisztán csatázott” – tette hozzá sportszerűen a Red Bull csapatvezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: