DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrari hamarosan tárgyalni fog Mick Schumacherrel

Csupa pozitív dolgot említett Mattia Binotto a Haastól távozó német versenyzőről. Mivel a fiatal tehetség a Ferrari támogatását élvezte, így a felek hamarosan egyeztetni fognak a jövőről.

A Ferrari akadémiájának tagjaként szerzett bajnoki címet a Formula-2-ben Mick Schumacher, aki szintén az olaszok támogatását élvezve került a Haas F1-es csapatához 2021-ben. A hétszeres világbajnok Mick Schumacher fiának két idény jutott az amerikai alakulatnál, mely az idei év utolsó futama előtt köszönte meg a munkáját.

Schumachernek számára így már nem maradt szabad ülés a következő szezonra, ahol a versenyző elmondása alapján vélhetően tartalékpilótaként szerepelhet majd. A hírek szerint a Mercedest erősítheti, ugyanakkor egyelőre még a Ferrarival sem egyeztetett. Ezzel kapcsolatban nemrégiben Mattia Binotto osztott meg néhány részletet a Sky Sportsnak adott interjúban, ahol többek között a pilóta érdemeit is igyekezett elismerni.



„Mick egy nagyszerű versenyző. Folyamatosan fejlődött a pályafutása során, ahogyan az idei szezonban is. Ha visszatekintünk arra, hol kezdte, és hol fejezi be, szerintem megmutatta, hogy képes fejlődni. A Ferrari és a Ferrari Driver Academy részéről úgy véljük, hogy egy nagyszerű pilótáról van szó, de valamiért a Haas mást választott, ezért le kell ülnünk és közösen ki kell találnunk, hogy mi a legjobb a jövője szempontjából” – kezdte mondandóját a szakember.

„Azt hiszem most tényleg azt kell szem előtt tartanunk, hogy mi lenne a legjobb neki a jövőben. Jelenleg ugyanis nincs olyan helyünk, amit felajánlhatnánk neki, és szerintem amikor valaki ennyire fiatal, akkor az a legfontosabb, hogy a lehető legjobb helyet szerezd meg. Teljesen nyitottak leszünk a különböző opciókra, de most nyilvánvalóan le kell ülnünk vele és döntést kell hoznunk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: