DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sargeant hosszú távra tervez az F1-ben

A Williams újdonsült versenyzője igyekszik a lehető legfelkészültebben megérkezni a királykategóriába, amelynek sokáig szeretne részese lenni. A fiatal amerikai mesélt az Abu Dhabi hétvégéről is.

A Williams hivatalosan is megerősítette, hogy a 2023-as szezonban az idei F2-es bajnokság negyedik helyén végző Logan Sargeant lesz Alexander Albon csapattársa. A 21 éves pilóta érkezését már az Amerikai Nagydíjon megszellőztette az istálló csapatfőnöke, Jost Capito, a szerződés véglegesítéséhez azonban az amerikai versenyzőnek meg kellett szereznie az F1-es jogosítványt, a szuperlicenszet. A vasárnapi Abu Dhabi szezonzárón sikerült is az ehhez szükséges eredményt elérnie a Williams választottjának, ezzel pedig az utolsó akadály is elhárult a 2023-as bemutatkozás elől. 

A grove-iak újdonsült igazolása a bejelentést követően mesélt a megállapodás létrejöttének körülményeiről: „Őszintén szólva, igyekeztek távol tartani engem az eseményektől, többnyire a Williams és menedzsereim között folytak az egyeztetések. Engem Monza után avattak be a fejleményekbe, mert nagyjából ekkorra vált biztossá a helyem a szuperlicensz függvényében. Azt gondolom, azért döntöttek így, hogy a lehető legfelkészültebben érkezhessek meg a szezonzáróra” – magyarázta Sargeant, aki arról is beszélt, miként készül fel pályafutásának legnagyobb kihívására. „Úgy gondolom, hogy együtt kell élnem a rám nehezedő nyomással, miközben a lehető legjobban igyekszem felkészülni mind fizikailag, mind pedig mentálisan a szezonra, valamint próbálok a gyárban is sok időt eltölteni. Remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy sokáig maradhassak.”



Az amerikai több heves rádióüzenetet is intézett csapata irányába a vasárnapi F2-es főfutamon, ami megmutatta, mekkora nyomás is nehezedett vállaira Abu Dhabiban. A futamot követően elismerte, hogy nagy kő esett le a szívéről, miután sikerült biztosítania helyét a jövő évi rajtrácson. „Megkönnyebbültem, miután elvégeztük a munkát tegnap. Próbáltam megtalálni a megfelelő egyensúlyt a kockázat mértéke és a várható nyereség szempontjából. Valójában nem volt akkora a nyomás, mint amire számítottam, mert a hétvége előtt megértettem, mi forog kockán, így sikerült megbékélnem a helyzettel. Egyszerűen levettem magamról a terhet. Tudtam, hogy minden rendben lesz, amennyiben sikerül mindent tökéletesen végrehajtani, valamint az egész évben látott tempónkat tudjuk hozni. A versenyeken persze meg kellett fejtenem, hogy mennyire lehetek agresszív” – ecsetelte Sargeant.

A 21 éves versenyző a Williamstől távozó Nicholas Latifi helyét foglalja el a grove-i istállónál, ezzel pedig 2015 óta az első amerikai versenyző lesz a királykategória mezőnyében. Szerződtetésével az utolsó szabad ülés is elkelt a 2023-as rajtrácson, melynek összetételéről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: