DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sao Pauló-i Nagydíj - A rajtrács

Motorcsere okozta büntetés és a szombaton történt kihágások miatti szankciók kavarják fel a rajtsorrendet, amely ezúttal a szokásostól eltérően a sprintfutamon alakult ki.

A Mercedes a szezonban először sajátította ki teljesen az első rajtsort, erre legutóbb a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíjon volt példa. Az első rajtkockát George Russell kaparintotta meg, miután megnyerte a szombati sprintfutamot, s bár Carlos Sainz ért célba másodikként, az ő autójában belső égésű motort cseréltek az olaszok, így csak a hetedik helyről vághat neki a spanyol a szezon utolsó előtti futamának, a sprinten harmadik helyet szerző Hamilton pedig így előrelép másodiknak.

A második sorból a Red Bullok várják a piros lámpák kialvását, míg Charles Leclerc az ötödik helyről fog rajtolni. A pénteki nap hőse, Kevin Magnussen a nyolcadik pozícióba csúszott vissza a sprinten, a két Alpine pedig csak a 17-18. helyről indulhat, miután gyakorlatilag leamortizálták egymást - legalábbis az esélyeiket mindenképpen - az első körökben. Ocon autójában egyébként motort is kellett cserélni, miután a sprintet követően kigyulladt az autója, de mivel használt erőforrást tettek az Alpine-ba, nem jár ezért rajtbüntetést, nem úgy csapattársa, akit elmeszeltek tegnapi manőveréért, amit csapattársa ellen mutatott be, így Alonso visszaesett a 18. helyre. Az Aston Martinnál is volt némi belviszály, ott Strollt még a sprint közben megbüntették a felügyelők. A sort a két Williams zárja.



FRISSÍTÉS: Yuki Tsunoda autójára új első és hátsó szárnyat szerelt fel az AlphaTauri és egy ugyanolyan spcifikációjú, de új padlólemezt is cseréltek az AT03-on, így a japán pilóta csak a bokszutcából vág neki a futamnak. Mindenki feljebb csúszik egy pozícióval, aki Tsunoda mögött volt eredetileg.

 

A Sao Pauló-i Nagydíj rajtrácsa:

 

 

1.

George Russell

 

 

 

Mercedes

2.

Lewis Hamilton

 

 

 

Mercedes

 

 

 

 

3.

Max Verstappen

 

 

 

Red Bull

4.

Sergio Perez

 

 

 

Red Bull

 

 

 

 

5.

Charles Leclerc

 

 

 

Ferrari

6.

Lando Norris

 

 

 

McLaren

 

 

 

 

7.

Carlos Sainz

 

 

 

Ferrari

8.

Kevin Magnussen

 

 

 

Haas

 

 

 

 

9.

Sebastian Vettel

 

 

 

Aston Martin

10.

Pierre Gasly

 

 

 

AlphaTauri

 

 

 

 

11.

Daniel Ricciardo

 

 

 

McLaren

12.

Mick Schumacher

 

 

 

Haas

 

 

 

 

13.

Guanyu Zhou

 

 

 

Alfa Romeo

14.

Valtteri Bottas

 

 

 

Alfa Romeo

 

 

 

 

15.

Lance Stroll

 

 

 

Aston Martin

16.

Esteban Ocon

 

 

 

Alpine

 

 

 

 

17.

Fernando Alonso

 

 

 

Alpine

18.

Nicholas Latifi

 

 

 

Williams

 

 

 

 

 19.

Alexander Albon

 

 

 

Williams

Bokszutcai rajt

Yuki Tsunoda

 

 

 

 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: