DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Már csak egy verseny, és végre vége!

„Egész évben kicsit ilyen volt” – fogalmazott csapattársa kapcsán az Oconnal ismét összeérő spanyol. A francia szerint a kétszeres vb-első a semmiből jött, és vasárnapra le fog higgadni.

Tovább íródott a Sao Pauló-i Nagydíj sprintjén Fernando Alonso és Esteban Ocon incidensekben hemzsegő közös története az Alpine-nál: az első körben kétszer is összeért a két autó. Előbb a 4-es kanyarban próbálkozott kívülről Alonso, akinek megbicsaklott az autója, majd a célegyenesben ment neki hátulról támadás közben a francia versenygépének. Mindkét autó sérült, így csupán a 15. és 18. helyen értek célba – azaz a vasárnapi nagydíjat is innen kezdhetik majd meg, ami kritikus lehet a McLarennel a konstruktőri negyedik helyért vívott csata szempontjából.

Alonso már a csapatrádión sem volt elragadtatva, de a leintés után adott nyilatkozataiban is éreztette a nemtetszését Ocon irányába: „Nagyon balszerencsés volt, ami ma történt. Messze van az ideálistól, ha nem tudod teljesíteni az első kört sem a sprinten, hiszen nincs igazán elegendő kör ahhoz, hogy visszazárkózz. Az autó tempója nagyszerű volt ma, de túl rövid volt a verseny, szóval remélhetőleg holnap újabb esélyünk lesz.”

alonso-ocon-crash



Magukról a kontaktokról így nyilatkozott a spanyol: „Túl szoros volt a csata. Sajnos ahogy mondtam, messze van az ideálistól, ha épp a csapattársad ellen történik mindez. De kicsit ilyen volt egész évben: emlékezzünk Dzsiddára, ahol majdnem a falban kötöttem ki, aztán ott volt Budapesten is a rajt… Úgyhogy kicsit ilyen ez, de már csak egy futam van hátra, szóval remélhetőleg jobban tudunk zárni és holnap pontokat szerezhetünk.”

Amikor arról kérdezték Alonsót, hogy meg fogják-e beszélni a történteket a csapattársával, a szezon végén az Alpine-tól távozó kétszeres világbajnok félig nevetve így válaszolt: „Nem hiszem, hogy szükség lenne erre. Már csak egy verseny van ezen kívül, aztán végre vége!” – nyilatkozta a Sky Sports kamerái előtt. „Mindannyian igyekszünk a lehető legjobban védekezni. Sajnálom a srácokat ma, de igyekszem holnap egy jó versenyt futni és pontokat szerezni a csapatnak.”

Természetesen Ocon véleményét is kikérték az eseményekről: „A legrosszabb az, amit ezzel elveszítettünk, hiszen a mezőny végére kerültünk. Sajnos ez sokba kerül a csapatnak, ráadásul rossz pillanatban is jött” – utalt a McLaren elleni párharcra a francia.

„A startnál jól lőttem ki, próbáltam támadni a McLareneket, vettem a saját kanyaromat, Fernando pedig sajnos a külső íven volt a semmiből érkezve. Azt hiszem, ez… egyértelműen együtt kell dolgoznunk holnap, hogy átvágjunk a mezőnyön és szerezzünk néhány pontot, és remélhetőleg ez sikerül is.”

Ocon hozzátette: a célegyenesbeli incidensnél nem érezte a kontaktot a hátulról érkező Alonsóval. Amikor pedig jelezte neki a riporter, hogy Alonso nem túl boldog, s mit fognak tenni, hogy rendezzék a viszonyukat a hátralévő másfél nagydíjhétvégére, így reagált a pilóta: „Én meglehetősen nyugodt vagyok. Ha ő nem az, holnapra ő is le fog higgadni.”

FRISSÍTÉS: A felügyelők is vizsgálták a második incidenst, amelyért végül Alonsót büntették meg öt másodperccel és két büntetőponttal. Részletek ITT.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: