DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Hosszú távon az F1 profitál a költségügyből”

Mika Hakkinen szerint nem is az anyagi vagy aerodinamikai büntetés, hanem a Red Bull sajtóban történt meghurcolása jelentheti majd az igazi elrettentő erőt a későbbi túlköltekezések ellen.

Múlt héten az FIA nyilvánosságra hozta, hogy a Red Bull 1,6 százalékos mértékben lépte túl a 2021-es költségvetési plafont, emiatt pedig hétmillió dolláros pénzbírságot kapott, valamint tíz százalékkal csökkentették a szélcsatornában és CFD-teszteléssel tölthető idejüket a következő évre. Míg az energiaitalosok szerint különösen utóbbi szankció „drákói”, addig a riválisok természetesen úgy érzik, hogy a konstruktőri világbajnok istálló olcsón megúszta a túlköltekezést.

redbull-2022-mexiko-1



Mika Hakkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában szintén írt a költségplafonügyről, az 1998-as és 1999-es világbajnok pedig arra mutatott rá, hogy önmagában a szabálysértés körüli felhajtás is elrettentő erővel bírhat a jövőre nézve:

„Az első dolog, hogy örülök, hogy lezárult ez az ügy, és a Red Bull elfogadta az FIA büntetését” – fogalmazott Hakkinen. „A technikai és sportszabályzat esetén alapvetően világosak a döntések, például olyan esetekben, ha az autó a minimumsúly alatt van vagy valaki kiszélesíti a pálya határait, de a pénzügyi szabályzatban mindig is valószínűsíthető egy szürke zóna. Szerintem ezért fogadta el mindenki, hogy két szintje van a kihágásoknak: a kis és nagy mértékű. Az FIA észlelte, hogy eltérő mértékű túlköltekezések lehetnek, ráadásul eltérő okokból kifolyólag.”

„A Red Bull büntetése a kis mértékű túllépésért így is jelentős. Ráadásul az anyagi és aerodinamikai büntetésen túl ez egy igen kényelmetlen tapasztalat volt a csapat számára. A jó hír, hogy egyik csapat akarja megkockáztatni, hogy ez megismétlődjön vele jövőre, szóval bár egy nagyon nehéz és vitatott pillanat volt ez a Red Bull számára, hiszem, hogy az F1 hosszú távon profitálni fog ebből, mert minden csapatfőnök eltökélt lesz, hogy ne kapjon ilyen negatív reklámot a jövőben” – vélekedett a finnek egykori klasszisa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: