DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo nemet mondott Steiner ajánlatára

Az ausztrál pilóta gyakorlatilag megerősítette, hogy jövőre nem kötelezi el magát a Haas csapatához annak ellenére, hogy Günther Steiner azt mondta, hívja fel, ha náluk szeretne üléshez jutni.

Miután kiderült, hogy a McLarentől idő előtt távozik, Daniel Ricciardo lehetőségei egyre csak szűkültek, jelenleg pedig már csak egyetlen hely kiadó hivatalosan a 2023-as rajtrácson, ám úgy tűnik, ez nem az övé lesz.

A Williams hétvégén bejelentette Logan Sargeant érkezését, így az ausztrál versenyzőnek mindössze a Haas alakulatánál lehetne esélye, azonban Ricciardo leszögezte, hogy nem szeretne náluk versenyezni, amikor a Viaplay arról kérdezte, fontolgatja-e a Haashoz való csatlakozást 2023-ra: „Nem, hogy őszinte legyek. Azok után, ami idén történt a McLarennél, nehéz volt felkészülni erre, de a csapattal már felállítottunk egy tervet. Most már csak arról van szó, hogy megpróbálom magam felkészíteni a sikerre hosszabb távon” – árulta el a wokingiak pilótája.



Mint ismert a Haas többször is szóba került lehetőségként, az amerikai istálló csapatfőnöke pedig Austinban elmondta, Ricciardónak kell őket keresnie. A 33 esztendős versenyző azonban a jövőben még a győzelmekért szeretne küzdeni, ezért ennek megfelelően próbál helyezkedni.

„A következő évem másképp fog kinézni, de igazából csak arról van szó, hogy megpróbálom magam úgy beállítani, hogy újra a rajtrács elején legyek, és harcoljak a győzelmekért, amire tudom, hogy képes vagyok” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: