DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Közel a költségsapkás megállapodáshoz az Aston

Mike Krack szerint néhány napon belől eldőlhet, milyen büntetést kap csapata azért, hogy adminisztratív hibát követett el a 2021-es költségvetés kapcsán. Szerinte a lényeg, hogy a limit alatt maradtak.

Bár a figyelem érthető módon elsősorban a Red Bullra irányult az FIA két héttel ezelőtti, a 2021-es költségvetésekkel kapcsolatban kiadott közleménye óta, hiszen az egyéni vb-címet szerző csapat volt az egyetlen istálló, amely ténylegesen túl is költekezett tavaly, a kommüniké azt is említette, hogy az Aston Martin pedig procedurális vétséget követett el.

Mivel hónapokkal korábban a Williamst már megbírságolták hasonló okból – náluk egész pontosan az volt a probléma, hogy későn adtak be papírokat –, várható, hogy az Aston Martin is hasonló szankcióban fog részesülni. Mike Krack szavai pedig arra utalnak, hogy ők hajlanak arra is, hogy aláírják az FIA-val a szabályszegést elismerő megállapodást, így rövidesen pontot tehetnek az ügy végére:

aston-austin-2022-f1



„Egyeztetésben vagyunk az FIA-val. Úgy gondolom, ezt megpróbáljuk lezárni a következő napokban, úgyhogy a hétvégén is voltak megbeszéléseink velük. Biztos vagyok benne, hogy rövidesen megoldódik az ügy” – nyilatkozta a csapatvezető a Motorsport.com kérdésére.

Arra a felvetésre, hogy a csalásgyanú ártott-e a csapatnak és az Aston Martinnak mint márkának, Krack így reagált: „Szerintem ez egy elég összetett szabályzat. És nem frusztráló: azt mutatja, hogy a jövőben jobb munkát kell végeznünk a jövőben, hogy ne legyenek ilyen problémáink. De szerintem végső soron a legfontosabb, hogy a költségplafon alatt maradtunk, a többi pedig csak adminisztratív dolog.”

A lap egyébként úgy tudja, hogy konkrétan a brit adózással kapcsolatos probléma áll a háttérben, amelyet eltérő módon értelmezett a csapat és az FIA, Krack azonban nem akart részletekbe belemenni, amíg alá nem írják a megállapodást és azt nyilvánosságra nem hozzák.

Az Aston csapatfőnöke nem tudja amúgy, hogy mikor várható a közlemény a Nemzetközi Automobil Szövetség oldaláról, mindenesetre szerinte nem lesz szükséges ezzel megvárniuk, hogy a Red Bull ügyének végére is pont kerüljön – már csak azért sem, mert az energiaitalosok jelezték, hogy az alapító-tulajdonos Dietrich Mateschitz halálára tekintettel egy rövid időre berekesztették az egyeztetéseket az FIA-val.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: