DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Ocon a Mercedeseket is maga mögött tartaná

A szingapúri kettős kiesés után ismét erősnek tűnik az Alpine Suzukában, az ötödik helyre kvalifikáló francia komoly célt tűzött ki maguk elé. Alonso kaotikus versenyben reménykedik.

Miután a Szingapúri Nagydíjon mindkét autójuk műszaki hiba miatt kiesett, az Alpine visszacsúszott a konstruktőri értékelésben a McLaren mögé. A suzukai kvalifikáción viszont újfent megmutatták, hogy remek az A522-es tempója: Esteban Ocon a középmezőny legjobbjaként az ötödik helyen végzett, míg Fernando Alonso a Mercedesek közé ékelődve hetedik lett. Ocon elégedetten is értékelt az időmérő után az F1 TV kamerái előtt:

„Az egész hétvégénk erős eddig, ha őszinték akarunk lenni. Megmutattuk, hogy az autó rendkívül gyors. Ezt nem igazán tudtuk megmutatni Szingapúrban a történtek, így az eső és nyilván a kettős kiesésünk miatt. De az, hogy ilyen erősen tudtunk visszatérni, megmutatja, hogy jó irányba haladunk és működnek a hozott fejlesztések. Jó volt vezetni ma az autót, nagyon élveztem az itteni időmérőt, és remek az első ötben végezni” – fogalmazott a francia, aki arról is beszélt, hogy megpróbálják a futamon is felvenni a versenyt a Mercedesekkel:

ocon-suzuka-dppi-day2



„Ez lenne a cél, ez egyértelmű. Harcoltunk már korábban a Mercedesek ellen a szezonban: emlékszem például Dzsiddára, ahol gyorsabbak voltak nálunk. Sokat fejlesztettünk azóta az autón, de nyilván a cél, hogy magunk mögött tartsuk őket. Egyértelmű, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, de rengeteg dolog történhet, némi eső is érkezhet. Gyűjtsünk erős pontokat a csapatnak holnap!”

Mindeközben Alonso is boldogan nyilatkozott, a vasárnapi esélyeket illetően pedig főként abban bízik, hogy az eső megkavarhatja a lapokat Japánban: „Jól éreztem magam, igen. Azt hiszem, az esős etapokon versenyképesebbek voltunk, mint szárazon, de száraz körülmények között is rendben voltunk. Meglátjuk, holnap vegyesek lesznek-e a körülmények: minél kaotikusabb lesz az időjárás, annál jobb nekünk, mert az előttünk állók a világbajnokságért is harcolnak, nem vállalhatnak túl sok kockázatot. Meglátjuk, de úgy érzem, készen állunk mindenféle körülményekre.”

Bár a Mercedesek sem tűnnek feltétlenül verhetetlennek, Alonso a riporter kérdésére válaszolva megerősítette, hogy főként arra fognak koncentrálni a Japán Nagydíjon és a többi hátralévő futamon is, hogy a nagy rivális McLarent legyőzzék – márpedig ehhez Suzukában jó a kiindulási alap, hiszen Lando Norris és Daniel Ricciardo csak a 10. és 11. helyről fog startolni: „Abszolút, ez a fő célunk a hátralévő versenyekre. Mindkét autónkkal a McLarenek elől indulunk, úgyhogy próbálunk több pontot szerezni náluk vasárnap.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: