DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Binotto szerint fél másodpercet is jelenthet a túlköltekezés

Komolyan kell venni a költséglimittel kapcsolatos szabálytalanságokat Mattia Binotto szerint. A Ferrari csapatfőnöke úgy véli, ennek jelentőségét nem szabad a szőnyeg alá söpörni.

A Szingapúri Nagydíj hetében terjedtek el azok a hírek, miszerint a Red Bull és az Aston Martin is átléphette az előzőt szezonra meghatározott költségvetési limitet, ami ha igaznak bizonyul, akkor komoly büntetéseket vonhat maga után. Ennek mértéke persze attól is függ, mennyivel lépték túl a határt, így például egy 5%-os túllépés csak kisebb vétségnek minősül, de egyelőre az érintett csapatok kitartanak amellett, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, mivel az FIA eddig nem tájékoztatta őket semmilyen problémáról.

A helyzetről nemrégiben a Ferrari csapatvezetője is elmondta a véleményét. Mattia Binotto szerint nem ideális, hogy a 2021-es bajnoki küzdelemről még most is vitatkoznak, de szerinte a szabályszegés jelentőségét sem szabad lebecsülni, mivel ez akár az idei szezonra is hatással lehetett.



„Egyértelműen szégyen, hogy egy idénnyel később, októberben beszélünk erről, mert ez a tavalyi mellett, a mostani bajnokságra is hatást gyakorolhatott. Várjunk szerdáig, mielőtt ítéletet mondanánk, de bármilyen összegről is beszélünk, fontos megérteni, hogy még ha négymillióról is van szó, ami a kisebb szabálysértésnek számító kategóriába esik, a négymillió akkor sem csekély összeg” –utalt arra az állásfoglalásra Binotto, ami a hét közepén várható Nemzetközi Automobil Szövetség részéről.

„Számunkra a négymillió egy szezon fejlesztési részeit jelenti, vagy 70 embert a műszaki osztályon, akik olyan megoldásokat találhatnak ki és gyárthatnak le, amelyek akár fél másodpercet is érhetnek körönként. Szóval még ha valami kisebb szabálytalanságnak tekintett dologról is beszélünk, az nem aprópénz, és ez az előny a következő szezonokra is átragad, mert bár 2021-ben kezdődött, 2022-ben és 2023-ban még mindig versenyelőnyt jelenthet. Ez általánosságban a hitelességet teszi kockára. Remélem, hogy mindenki megfelelően kezelte ezt a feladatot, mert különben nagyon nagy problémát jelent majd.” – zárta gondolatait a szakember.   

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: