DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Albon jól érzi magát a terhelés ellenére is

A Williams pilótája jól érzi magát a szingapúri futam pénteki, legmelegebb napját követően. Ugyan Nyck de Vries készenlétben van, de így várhatóan nem kell majd beugrania.

A hétvégét megelőző sajtótájékoztató egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a pénteki edzéseket követően derül ki, hogy Alex Albon tudja-e vállalni a hétvégét az ázsiai futam nehézségeinek megtapasztalását követően. Emiatt az olasz futamon beugró de Vries tartalékként részt vesz a Szingapúri Nagydíjon, de Albon állapota alapján várhatóan nem lesz szükség a szolgálataira.

A Williams saját honlapján tett közzé egy videót, melyben Albon elmondta, hogy mennyire volt nehéz számára a pénteki edzésnap és milyen tapasztalatokat szerzett: „Jó volt visszaülni az autóba” – kezdte Albon. „Természetesen eléggé meleg volt, de jól érzem magam. Lépésről lépésre haladtunk. Mentem néhány hosszabb etapot. Sőt, igazából még több kört is mentem, mint a legtöbben ma” – mondta a brit-thai, aki 45 kört teljesített az utcai aszfaltcsíkon. Jobban kitérve egészségi állapotára pedig így nyilatkozott: „Nem mondom, hogy könnyű, hazudnék, ha ezt mondanám. Mindenki küzd a pályán. Jó, hogy holnap nem vezetünk annyit, egy kicsit lehet pihenni vasárnapra.”



Albon a közzétett videóban kitért az autó teljesítményére is: „Kicsit le vagyunk maradva a többiektől. Számítottunk erre ezen a hétvégén, az autónak nem igazán fekszik ez a helyszín." A 26 éves pilóta mindkét szabadedzést a 16. helyen zárta. Eközben csapattársa, Nicholas Latifi, aki év végén távozik az istállótól, a gyakorlásokon az utolsó pozícióban végzett. Összegzésül Albon pozitívan búcsúzott a rajongóktól: „De ami ma a lényeg, hogy jól érzem magam és az autó is rendben van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: