Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 1. csütörtök
F1

Bottas szerint a Ferrari és a Mercedes motorja hasonlóan erős

Idén pályafutása során először indulhatott a Ferrari erőforrásával hajtott autóval Valtteri Bottas. A finn pilóta a vezethetőséget tekintve jobbnak véli az olaszok fejlesztését a Mercedesénél.

2013-ban még a Renault motorral hajtott Williamsben mutatkozhatott be a Formula-1-ben Valtteri Bottas, aki később a brit alakulatnál is a Mercedes által készített erőforrásokkal versenyezhetett, akárcsak 2017-tól kezdve a német márka gyári alakulatánál. Miután a tavalyi esztendő végén távozott az istállótól, idén az Alfa Romeónál próbált szerencsét, ahol a Ferrari hajtásláncával kell dolgoznia, ám legutóbbi nyilatkozata alapján ezt egyáltalában nem bánja.

Bottas pozitívan beszélt a maranellóiak fejlesztéséről, ami bizonyos szempontból még hasonlít is arra, amivel az utóbbi években indulhatott.



„Ha a tavalyi motorhoz hasonlítanám az erejét, akkor nagyon hasonlónak érzem az erőszintet. Persze tavaly voltak problémák a megbízhatósággal is. Azt hiszem, akkor nyolc motorom volt, most idén hatnál járok, szóval szoros lehet!” – idézte a finn versenyzőt a Racefans.

A tízszeres futamgyőztes úgy látja, az idei autóját könnyebb kezelni a Ferrari motorjával, mint a Mercedes gyártmányait.

„A vezethetőség a Ferrarival nagyon sima. Azt hiszem, ez volt eddig a legnagyobb különbség, ami úgy éreztem, hogy javult a Ferrari által” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: