DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Binotto úgy érzi, előreléptek Monzában

Bár Max Verstappennel a hazai nagydíjukon sem tudtak mit kezdeni, a Ferrari csapatvezetője mégis pozitívan foglalta össze a tapasztalatait. A VSC alatti kerékcsere sem volt hibás döntés szerinte.

Hiába indulhatott a pole-ból Charles Leclerc, a futamgyőzelemre igazából esélye sem volt a hetedik rajtkockából startoló Max Verstappen ellen a Formula-1-es Olasz Nagydíjon. Tempó és főleg gumihasználat terén a Ferrari ugyanis újfent alulmaradt a Red Bull-lal és holland pilótájával szemben, Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke szerint azonban mégis láthattak bizakodásra okot adó jeleket Monzában a korábbi futamokhoz képest:

„Ha megnézzük az előző három versenyt, nem voltunk a legnagyszerűbbek” – magyarázta Binotto a Formula.hu jelenlétében a futam után. „Nem volt jó a versenytempónk és a gumikopásunk sem. De szerintem itt, Monzában tettünk egy lépést előre. Az is egyértelmű, hogy ha megnézzük a mögöttünk lévő autókat, hogy az időmérőn is előreléptünk. Nagyszerű kvalifikációt teljesítettünk a két pilótánkkal, versenytempóban pedig szerintem ugyan némileg jelentősebb volt a gumikopásunk, mint Maxnak, de a többiekhez képest jó volt a teljesítményünk.”

leclerc-ferrari-monza-1



A csapatvezető szerint Carlos Sainz parádés felzárkózása is ékes bizonyítéka, hogy erős volt a Ferrari a hazai nagydíján: „Carlos fantasztikus versenyt futott, a mezőny végéről indulók közül ő jött előre a legtöbbet. Nagyon jól vezetett, a végén is gyors volt a lágy gumikon. Úgy gondolom, ha hamarabb véget ér a biztonsági autós fázis, akkor talán támadhatta volna George-ot és a dobogón végezhetett volna, mivel frissebb lágy gumikon haladt. Szóval összességében ha az autóddal lehetőséged van a 18. helyről indulva is akár a pódiumon végezni, az egy jó teljesítmény.”

Binotto egyúttal megvédte a Leclerc-rel alkalmazott stratégiát is, miszerint a verseny eleji virtuális safety car-fázis alatt kihívták kerékcserére a kisebb időveszteségben reménykedve, csak pechjükre épp akkor kapott zöld jelzést a mezőny, amikor a monacói a bokszban volt, ráadásul végül a korai csere miatt kétkiállásos taktikára kellett váltaniuk. A csapatfőnök szerint Verstappen egyszerűen túl gyors volt hozzájuk képest vasárnap, ezért szerettek volna valami mással próbálkozni, s az is mutatja, hogy nem volt őrült elképzelés, amit csináltak, hogy a Red Bull is készült a kiállásra a VSC alatt.

„Nem volt rossz döntés bejönni és két kiállásra váltani, mert sosem tudhatjuk, mi történik a futam későbbi szakaszában. Nem tudhattuk, mennyire lesz rossz Max gumikopása a hosszabb etapon. Ha megnézzük a mögöttünk érkező George-hoz képesti különbséget, az még a futam végén is nagy és kényelmes volt. Úgyhogy összességében ez nem volt rizikó, csak egy hazardírozás, amely jól is elsülhetett volna” – fogalmazott Binotto.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: