DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Leclerc: Bárcsak nyerhettem volna

Ismét lemaradt a futamgyőzelemről Charles Leclerc, akinek a mostani vereség különösen fájó volt az olasz közönség előtt. A monacói pilóta úgy érzi, versenyezniük kellett volna az utolsó körökben.

Bár a pole-pozícióból indulhatott és versenyképes volt, Charles Leclercnek a második hellyel kellett beérnie Monzában. A Ferrari ismételten alulmaradt a gumikezelésben a Red Bull csapatával szemben, fiatal pilótájuk pedig rettentően csalódott volt a leintést követően.

A monacóit főként az zavarta, hogy a biztonsági autó mögött kellett befutniuk, szíve szerint ugyanis élesben, versenytempóban döntötte volna el a dolgokat.



„Ez így eléggé idegesítő, mert jó lett volna, ha versenyben dől el a futamgyőzelem sorsa. Sajnos másodikak lettünk. Kár azokért, amik korábban történtek, mivel én mindent beleadtam. Bárcsak nyerhettem volna itt a nagyszerű tifósik előtt, de mára nem ez volt megírva” – értékelt Leclerc közvetlenül a futamot követően.

A 24 esztendős pilóta szerint nem feltétlenül a taktikán ment el a verseny számukra, úgy látja, mindent megtettek a siker érdekében.

„Őszintén mondom, nem tudtunk volna sokkal több mindent tenni. Második lettem, szóval nem igazán vagyok boldog azzal, ahogyan ez verseny alakult, de kielemezzük majd. Szerintem jól voltunk, meglátjuk, mi lesz a folytatásban” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: