DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc szerint nagy nyomás van rajtuk

Bár a Red Bull nagyon bizakodó a versenytempót tekintve, Charles Leclerc úgy látja, jó esélyeik lehetnek vasárnap Monzában. A monacói szerint ezúttal már nem hibázhatnak.

Az előjelek alapján a monzai aszfaltcsík inkább a Red Bull terepe lett volna, ám ennek ellenére Charles Leclerc önerőből szerezte meg a pole-pozíciót szombaton. Mindez azért is fontos, mert több pilótát is rajtbüntetéssel sújtanak az motorcserék miatt, így a rajtelsőségre már korábban is jó esély nyílt a monacói számára.

A Ferrarinak végül kijött a lépés a nap végén, ám a vasárnapi Olasz Nagydíjon a legfontosabb, hogy az elmúlt néhány versennyel ellentétben ne kövessenek el hibát Leclerc szerint.



„Eddig ez egy nagyon sűrű hét, és nagy a nyomás a csapaton, hogy ilyen jó szinten tudjunk teljesíteni.  Ez egy jó nap volt, de meg kell ismételnünk. A holnap kritikus lesz, viszont nagyon jó érzéseink vannak, csak össze kell raknunk mindent, és nem szabad hibáznunk” – árulta el Leclerc a Sky Sportsnak.

A 24 esztendős pilóta úgy látja, vasárnap képesek lesznek felvenni a versenyt a Red Bullal, bár tudja, nem lesz könnyű dolguk.

„Őszintén szólva eléggé magabiztos vagyok, szerintem nagyon jó versenytempónk van. Nekik más a konfigurációjuk és nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek, de eléggé biztos vagyok benne, hogy ezt meg tudjuk oldani. Én a legjobbamat nyújtom majd” – zárta gondolatait a maranellóiak fiatal versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: