DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso: Stroll nagyon tehetséges

Fernando Alonsót a Holland Nagydíj médianapján kérdezték arról, hogy mit gondol jövő évi csapattársáról és a közös munkáról. A téma kapcsán egy régről előkerült közös kép története is szóba került.

A 2022-es Formula-1-es szezon csapatváltásainak egyik legnagyobb zörejét Fernando Alonso Aston Martinhoz történő átigazolása okozta. A spanyol pilóta kétéves szerződést írt alá és Sebastian Vettel megüresedett helyére érkezik az istállóhoz, csapattársa a jelenleg is ott versenyző Lance Stroll lesz.

A holland futam előtt egy közös, 2010-es képpel kapcsolatban kérdezték meg a kétszeres világbajnokot, hogy mi a véleménye a kanadairól. Stroll akkor (12 évesen) azt mondta a spanyolnak, hogy egyszer még csapattársak lesznek, amit Alonso – saját elmondása szerint – nem vett komolyan, mert nem tudta, hogy meddig lesz a Ferrarinál és a Formula-1-ben, valamint a jövő évi csapattársa is nagyon fiatal volt.



„Nagyon örülök, hogy közös csapatban leszünk vele, ahogy mondtad, 12-13 éve ismerjük egymást vele és Lawrence-szel is. Azt gondolom, hogy nagyon tehetséges” – mondta Alonso. „Spában is negyedik volt pénteken, beszéltem is vele, hogyan rakta össze azt a kört. Ugyan szombaton nem volt annyira gyors, de van benne potenciál, úgyhogy várom a jövő évet” – zárta a spanyol. 

Stroll bővelkedik a nagynevű csapattársakban, hiszen nem elég, hogy az elmúlt másfél évben mellette versenyző Sebastian Vettelt egy másik többszörös világbajnok, Fernando Alonso váltja, de karrierjét az említett képen szintén szereplő Felipe Massa mellett kezdhette meg a Williamsnél.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: