DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Ha jó a rajthelyünk, túl tudunk élni

A négyszeres világbajnok szerint az F1-es Belga Nagydíj ismét megmutatta, hogy főleg az időmérős tempót illetően kell javulnia az Aston Martinnak, mert a versenyen már újra erősek voltak.

Bár az időmérőn már a Q1-ben búcsúzott, a számos rajtbüntetésnek köszönhetően a tizedik rajthelyről vághatott neki a Belga Nagydíjnak Sebastian Vettel, aki aztán végig erős pontszerző helyen haladt a futamon is, amelyet végül a nyolcadik pozícióban zárt. A német elsősorban a két Alpine-nal volt szoros csatában, de végül őket nem tudta megelőzni, összességében viszont így sem csalódott karrierje utolsó spái F1-es futamának eredményével:

„Elfogadjuk a pontokat, és jó volt látni, hogy ha jó rajthelyünk van és jól sikerül az első körünk, akkor nagyjából túl tudunk élni és meg tudunk ott kapaszkodni” – fogalmazott a RacingNews365.com hasábjain az Aston Martin versenyzője. „Jobb tempónk volt az Alpine-oknál a már igencsak viseltes gumikon, de összességében gyorsabb az autójuk, ezért nehéz volt őket magunk mögött tartanunk. Az egyiket sikerült a futam nagy részében, a másikhoz pedig rendkívül közel voltunk. Stratégiai szempontból talán kicsit korábban is kijöhettünk volna, de utólag mindig könnyű, és összességében elégedett vagyok.”

vettel-aston-belga-futam-2022



Vettel Esteban Oconnal szemben úgy veszített pozíciót a futam hajrájában, hogy a francia egyszerre előzte meg őt és Pierre Gaslyt a dupla szélárnyéknak és a DRS-nek is köszönhetően a Kemmel-egyenesben, megidézve a legendás 2000-es jelenetet, amikor Mika Hakkinen Michael Schumachert nyomta el úgy, hogy közben ott volt közöttük Ricardo Zonta (igaz, a finn belső íven mutatta be a manővert).

„Kicsit beragadtam ott, nem volt DRS-em és az energiából is kifogytam, úgyhogy igazából csak a tükörből néztem” – elevenítette fel a jelenetet Vettel. „Egy ponton már csak próbáltam középen maradni, hogy ne zavarjak, mert tudtam, hogy fékezni fogok, úgyhogy kicsit balszerencsés voltam. Sajnos rossz ütemben értem utol Pierre-t, ezt pedig Esteban ki tudta használni.”

Arra a kérdésre, hogy a mostani eredmény után előreléphet-e az Aston, a négyszeres világbajnok újfent kiemelte, hogy egy körön kell gyorsulniuk: „Meglátjuk. A kulcs szerintem az időmérős forma lesz, mert ha előrébbről tudunk indulni, mint most, akkor szerintem alapvetően a versenytempónk már erős. Szóval első körben oda kell kerülünk, amivel kicsit küszködünk jelenleg, mert nincs meg a kvalifikációs tempónk. Ez az Achilles-sarkunk. Próbálunk rajta dolgozni, és remélhetőleg legközelebb újabb jó hétvégét zárhatunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: