DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Norris szerint a McLaren DRS-e nem elég hatékony

Lando Norris pont nélkül távozott Belgiumból, rajtbüntetését követően ugyanis csak a 12. helyig tudott felkapaszkodni, szerinte ez részben a McLaren kevésbé hatékony DRS-ének is köszönhető.

Norris azon versenyzők közé tartozott Spában, akik különböző motorelemek cseréi miatt rajtbüntetéssel vágtak neki a vasárnapi versenynek. A McLaren ifjú brit pilótája végül a 17. rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását, onnan azonban végül csupán a 12. helyre tudott előrelépni, így üres kézzel volt kénytelen távozni Belgiumból, miközben a közvetlenül előle startoló Esteban Ocon egészen a hetedik helyre zárkózott fel az Alpine-nal. 

A brit szerint a McLaren DRS-e kevésbé hatékony a többi csapatéhoz képest, így annak ellenére sem tudott a top 10-be kerülni, hogy alapvetően az MCL36 a leggyorsabb autók közé tartozott a végsebességet tekintve: „Szerintem az egyenesekben mi voltunk az egyik leggyorsabbak, elsősorban a DRS-zónákban veszítettünk nagyon sokat. Ott nagyon kétségbeejtő volt a helyzet, mert egyes autók sokkal gyorsabbak a többieknél. Szombaton szerintem Red Bullnál is jobb volt a végsebességünk, de aztán nyitják a DRS-t és további 15 km/h-val gyorsulnak, ami egy teljesen más szint a többséghez viszonyítva, szóval talán a mi rendszerünk nem elég hatékony” – mondta Norris a The Race című szaklapnak. „Emiatt talán kevesebb előzési lehetőségünk is adódott, mint másoknak. Az utolsó szektorban mi voltunk az egyik leggyorsabb csapat, a közepes és lassú kanyarokban azonban nem voltunk erősek.”



A csapatfőnök Andreas Seidl szerint azonban más tényező is hozzájárult a csapat gyenge szerepléséhez: „A végsebesség tekintetében egyértelműen versenyképesek voltunk. Véleményem szerint a legnagyobb probléma az 1-es kanyar volt, ahol a rossz irányíthatóság miatt sebezhetővé váltunk másokkal szemben. Emiatt előztek meg minket többen is ott, mi viszont a kanyarból kifelé nem tudtunk közel maradni hozzájuk, így nem volt esélyünk. Tiszta pályán jobb tempóra lettünk volna képesek” – fejezte be a német szakember.

A csapattól az idény végén távozó Daniel Ricciardo is csupán a 15. helyen látta meg a kockás zászlót, az istálló pedig a gyenge spái szereplés következtében 20 pontos hátrányba került az újabb remek hétvégét záró Alpine-nal szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: