DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen elégedetlen az új szabályokkal

A világbajnoki címvédő szerint az FIA delfinezést megszüntetni kívánó szabályai némileg túlzóak, tekintve, hogy a legutóbbi versenyhétvégéken minden csapat úrrá tudott lenni a jelenségen.

Az FIA a Motorsport Világtanács múlt heti ülésén hozott végső döntést a delfinezés leszámolásával kapcsolatban: a 2023-as szabálycsomag egy kompromisszumos megoldást tartalmazott a padlólemez éleinek megemelését illetően, az eredeti 25 mm-es értéket ugyanis a Szövetség a tiltakozó csapatok nyomására 15 mm-re csökkentette. Max Verstappen ennek ellenére azonban továbbra is elégedetlen az FIA beavatkozásával, szerinte ugyanis kérdéses az új szabályok létjogosultsága.

„Véleményem szerint egy kicsit túlzóak ezek a változtatások, mert az utóbbi versenyeken láthattuk, hogy a csapatok többé-kevésbé megbírkóztak a delfinezéssel, még azok is, akik eredetileg kérvényezték a módosításokat. Érdekes lesz majd látni a hatásaikat, jelenleg ugyanis nem egyértelmű, hogy mennyire érinti majd hátrányosan az egyes csapatokat” – mondta Verstappen a Formula.hu jelenlétében. A holland szerint a Belga Nagydíjtól életbe lévő direktívák ezzel ellentétben nem fognak negatívan hatni az RB18 teljesítményére.



A világbajnoki címvédő 80 pontos előnnyel érkezett meg szülőhazájába Charles Leclerc-rel szemben, ennek ellenére hallani sem akar lazításról a szezon második felében: „Hiba lenne kiengednünk. Rengeteg dolog alakulhat rosszul, a mi célunk pedig minél több futamot nyerni, és eszerint fogunk hozzáállni a hátralévő versenyekhez. Az egész csapat így gondolkodik. Versenyeket szeretnénk nyerni, és nem azért vagyunk itt, hogy megelégedjünk a második hellyel. Persze tisztában vagyunk vele, hogy nem egyszerű dolog probléma nélkül befejezni egy versenyt, de a következő futamokon kilenc győzelem a célunk” – tette egyértelművé taktikáját Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: