DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Binotto teljesen megbízik a csapatban

Továbbra is támogatja kollégáit Mattia Binotto, mivel feltétlenül megbízik bennük. A Ferrari csapatfőnöke úgy gondolja, az autó sem annyira versenyképes, mint korábban volt a szezon során.

A kiváló szezonkezdet után a nyári szünetre több kudarccal is szembe kellett néznie a Ferrari csapatának, miután a pilóták hibái mellett, sokszor rosszul sültek el stratégiák, valamint technikai problémák is hátráltatták őket.

Ezek után a sajtóban több helyen is arról pletykáltak, hogy személyi változások következhetnek be a maranellói gárdánál, ám a csapatfőnök szerint erre semmi szükség nincs. Részéről továbbra is megvan a bizalom a kollégák irányába, akik közül a vezető stratégát külön kiemelte.



 

„Néha hibázunk, néhány alkalommal pedig a többiek hibáznak. Inaki Rueda mellett az egész csapat nagyszerű, és teljes mértékben támogatom őket, mert megbízom bennük. Fontos kiemelni, hogy az autó már nem úgy működött, ahogyan vártuk, és nem rendelkezett azzal a sebességgel, amit a versenyszimulációk alapján reméltünk” – utalt vissza Mattia Binotto a Hungaroringen történtekre.

A Ferrari szakembere úgy véli, a Magyar Nagydíjon nem volt reális esélyük a futamgyőzelemre, mivel a versenygépük nem a várt módon teljesített.

„Összességében nem volt meg a sebességünk, bármilyen gumikkal is próbálkoztunk, nem hiszem, hogy annyira jók lettünk volna, mint amire korábban számítottunk. Az elemzésünk alapján Leclerc a kemény abroncsokon egy nehéz etap végén visszajöhetett volna, de a gumik nem voltak jók. Tudom, hogy más autóknál sem működtek igazán jól, de az elemzés az összes rendelkezésünkre álló adat alapján készült, és ahogyan korábban is mondtam, a fő ok nem a stratégia, hanem az autó nem megfelelő működése” – mondta el Binotto a RacingNews365 számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: