DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Wolff: Agykárosodáshoz vezethet a pattogás

A Mercedes F1-es csapatvezetője az orvosok kimutatásával érvelt a 2023-ra tervezett szabálymódosítások mellett – amelyek kapcsán sajtóhírek szerint kompromisszum született.

A delfinezésnek nevezett jelenség az előszezoni tesztek óta kínozza a Formula-1-es csapatok jelentős részét, egyes helyszíneken pedig olyannyira extrémmé vált a pattogás, hogy az már a versenyzők egészségét veszélyeztette. Ezért az FIA több fronton is lépéseket tett: egyfelől a Belga Nagydíjtól az autók függőleges oszcillációjának egy megadott határértéken belül kell maradnia, másfelől több szabálymódosításról döntöttek a 2023-as idényre vonatkozóan.

Ez utóbbiak közé tartozik, hogy 25 milliméterrel megemelnék a padlólemez éleit, amely változtatás ellen azonban az istállók legalább fele tiltakozni próbált, mivel elmondásuk szerint túl radikális beavatkozást jelent a tervezési koncepcióba, ráadásul túl későn is döntöttek minderről. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a támogatók közé tartozik, méghozzá azért, mert az orvosok szerint akár agykárosodást is okozhat a pattogás:

mercedes-f1-hun-2022-dppi



„Sokszor beszélnek itt arról, hogy lobbizunk ebbe vagy abba az irányba, de alapvetően miről is van szó?” – idézi Wolffot az Autosport. „Az FIA orvosi vizsgálatokat végzett a delfinezés kapcsán. Az orvosok összegzése szerint az 1-2 Hz-es frekvenciájú pattogás már néhány perc után is agykárosodáshoz vezethet. Nálunk 6-7 Hz-ről beszélünk több órán át. Szóval a válasz egyszerű: az FIA-nak lépnie kell valamit.”

A RacingNews365.com portál egyébként úgy értesült, hogy a csapatoknak sikerült megállapodniuk az FIA-val abban a legutóbbi ülésükön, hogy 25 milliméter helyett csak 15-tel emeljék meg a padlólemez éleit 2023-ban. Christian Horner Red Bull-főnök, aki a módosítás legnagyobb ellenzői közé tartozott, úgy érzi, ez is jobb a semminél:

„Nem olyan jó, mintha békén hagynánk, de nem is annyira rossz, mint az eredetileg felvetett 25 milliméter. Ez egy kompromisszum, amit be kell építenünk a következő szezonra. Meg kell birkóznunk vele és megoldást kell találnunk – ebben voltunk nagyon jók az előző években.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: