DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Leclerc: Nehéz megbirkózni a hibáimmal

Egy érzelmi hullámvasút volt eddig a szezon Charles Leclerc szerint. A monacói pilóta őszintén beszélt arról, mennyire nehéz feldolgozni a vereségeket, miközben kemény munkát végeztek a háttérben.

Kiválóan indult az idény a monacói pilótája számára, aki komoly előnyre tett szert a pontversenyben, miközben a Red Bull többször is technikai gondokkal küzdött, ám a folytatásban fordult a kocka. Leclerc maga is elkövetett néhány hibát, az autó is cserbenhagyta őt néhányszor, olykor pedig a csapat sem volt a helyzet magaslatán a stratégiát tekintve. A maranellóiak fiatal versenyzője úgy érzi, minden egyes futam érzelmes volt a 2022-es év első felében.

„Akár magasan voltunk, akár mélyponton, nem volt olyan versenyünk, ami ne lett volna érzelmes. Vezetsz, aztán jönnek a problémák, és minden más. Ez volt a szezon első része, ahol sok dolog történt. Először is elképesztő volt látni, hogy ismét visszatértünk az élre, másrészt viszont nem sikerült kihoznunk az összes bennünk rejlő potenciált, és ez nem túl jó. Remélem, az idény második felében még lesz időnk felzárkózni, és a maximumot tudom nyújtani, de az elmúlt néhány futam egy kicsit nehéz volt” – értékelt őszintén Leclerc a BBC-nek adott interjúban.



 

„A lehető legtöbbet akarjuk tenni azért, hogy minden téren jobbak legyünk, de nyilvánvalóan az idei szezon első részét elnézve, voltak stratégiai, megbízhatósági, és vezetési hibáink. A megbízhatóság és a stratégia terén rendkívül keményen dolgozunk, hogy javuljunk, egy-egy gondot követően pedig mindig ugyanazt a folyamatot követjük, megpróbáljuk elemezni, honnan erednek a hibák, miért hoztunk rossz döntést a verseny egy pontján, hogy aztán tovább léphessünk. Ez csak akkor sikerülhet, ha megértettük az okokat. Tudjuk, milyen nehéz volt az elmúlt években visszajutni oda, ahol most vagyunk” – folytatta a 24 esztendős versenyző.

A Ferrari pilótája saját egyéni hibáira is kitért. Úgy érzi, ezeket nehezen tudja feldolgozni, mert nagyon szigorú önmagával szemben.

„Rendkívül kemény vagyok magammal, szóval sokkal nehezebb a saját hibáimmal megbirkózni, mint amikor a csapatról van szó, még akkor is, ha nyilvánvalóan egy csapat vagyunk, és együtt veszítünk, együtt nyerünk. Mindig szigorúbb vagyok, amikor hibázom, és Franciaország ez eléggé fájt. Kicsit Imola is, de ott vissza tudtam térni, így nem sok pont maradt ott. Ilyenkor azon a folyamaton megyek végig, amit már említettem, de leginkább mentálisan. Tudnom kell, mi volt az a gondolkodásmód, amivel átléptem a határt, és hibáztam. Egyszerűnek tűnik erről beszélni, de nem mindig könnyű, pontosan meghatározni, mi zajlott le abban a pillanatban a fejedben. Szerintem ez az egyik erősségem, ami segít abban, hogy minden egyes hiba esetén fejlődjek” – zárta gondolatait Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: