DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Russell: Nagyon megizzadtam

A Mercedes pilótája szerezte meg a harmadik helyet a Francia Nagydíjon, miután hosszú csata után a virtuális biztonsági autós fázis befejezését követően megelőzte Sergio Perezt.

A hatodik helyről indulva sikerült a harmadik helyen végeznie George Russellnek a Formula-1 francia futamán. A fiatal brit a verseny nagy részében Sergio Perezzel csatázott, akit megelőzve, illetve Carlos Sainz második bokszkiállását követően szerezte meg a dobogó legalsó fokát.

Russell nem titkolta nyúzottságát a verseny után: „Őszintén szólva nagyon megizzadtam és fáradt is vagyok. Hosszú és kemény verseny volt, a tempónk erős volt, de szenvedtünk a melegítéssel az újraindítás után és Checo nagyon rajtam volt, de örülök, hogy elértük a kockás zászlót és hogy megvan a harmadik hely” – mondta Russell.



A brit első előzési kísérleténél Perez csak a pálya elhagyásával tudta megúszni a nagyobb ütközést, mellyel kapcsolatban a Mercedes-pilóta panaszkodott a rádión. A futam után is megemlítette az esetet: „Láttam, hogy szenved, amikor Sainz megelőzte. Ha a belső íven vagyok, szerintem elég egyértelműek a szabályok, az első kereket kell a hátsó kerékhez nézni belül, ez nekem megvolt, nem hagyta meg a helyet, de mindegy is, örülök, hogy folytattam, és hogy két dobogót szereztünk a Mercedes számára” – fejezte be Russell.

Az ezüstnyilak fiatal tehetsége idei negyedik dobogós helyezésével megközelítette az egyéni pontversenyben a Ferrari versenyzőjét, a negyedik Carlos Sainzot, akitől csupán egy pont választja el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: