DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Horner elismerte: Masi hibázott Abu Dhabiban

Bár nem azt a részét emelte ki a Red Bull F1-es csapatfőnöke a máig vitatott újraindításnak, ami konkrétan ellenkezett a szabály betűjével. Ennek ellenére sajnálta a korábbi versenyigazgatót.

Az elmúlt évek legizgalmasabb világbajnoki párharcát produkálta tavaly Max Verstappen és Lewis Hamilton, a csata ráadásul csak az utolsó futamon, az Abu Dhabi Nagydíjon dőlt el. A versenyen sokáig úgy tűnt, hogy hiába vezetett szinte egész évben a Red Bull-os, a brit címet védhet a Mercedesszel.  Christian Horner, az energiaitalosok csapatvezetője most a Cambridge Unionnak nyilatkozva elevenítette fel a decemberi futamot:

„Rendkívül stresszes volt. A futam nagy részében úgy éreztem, a Mercedesnél van az előny: bár mi kvalifikáltunk pole-ba, Lewis elhúzott, kontrollálta a versenyt, stratégiailag viszont néhány dologban nem reagáltak ránk” – emlékezett vissza Horner. A fordulatot persze Nicholas Latifi hajrában bemutatott balesete és az emiatt pályára küldött biztonsági autó hozta el:

„Azt hiszem, épp összeköttetésben voltam a Sky F1 kommentátoraival, ami mindig érdekes élmény. Kérdezték, hogy festenek a dolgok, én pedig azt mondtam, talán szükségünk lenne valamire a versenyzés isteneitől, hogy ez megforduljon, majd feltűnt Nicholas Latifi. Hirtelen minden megváltozott, mivel korábban arra használtuk Sergio Perezt, hogy tartsa fel Lewist, hogy legyen Maxnak esélye, aminek köszönhetően nem volt ingyen kerékcseréje a Mercedesnek, így jött náluk a dilemma: kiálljanak-e vagy sem? Nekünk nem volt veszítenivalónk, ezért kereket cseréltünk. Aztán utána a friss gumikon, az utolsó körben minden Maxon múlott.”

safety-car-abudhabi-2021-dppi



Amitől igazán vitatott a 2021-es idényzáró, az viszont épp az említett utolsó kör. Michael Masi versenyigazgató ugyanis úgy indította újra egyetlen körre a futamot az SC-fázis végén, hogy eleinte az a döntés született, hogy egyetlen lekörözött sem veheti vissza a körét, majd végül a Hamilton és Verstappen közötti autókat mégis előreküldték, viszont a biztonsági autó visszaelőzése után egyből elengedték a mezőnyt, noha a szabály úgy fogalmaz, hogy a következő körben lehet újraindítani a küzdelmet.

Horner érdekes módon ez utóbbit nem rótta fel az azóta elküldött versenyigazgatónak, de azt elismerte, hogy hibázott Abu Dhabiban – ugyanakkor továbbra is tartja, hogy igazságtalanul bántak a történtek után Masival:

„Valóban elkövetett egy hibát azzal, hogy nem engedte az összes lekörözöttnek visszavenni a körét. Azt hiszem, három olyan autó volt, akit a mezőny végén tartottak és nem vehették vissza a körüket. Ez volt az egyetlen hiba, amit elkövetett. Ezért úgy gondoltam, nagyon kemény volt, amit utána nyilvánosan kapott, főleg az online kapott bántalmazások, miközben nem igazán támogatta őt a szövetség. Sok olyan döntés volt tavaly, ami nem kedvezett nekünk, mint például a katari sárga zászlós eset vagy a silverstone-i incidens Lewisszal. De így is sajnáltam őt, több támogatást érdemelt volna, mert hihetetlenül nehéz helyzetben volt” – utalt arra Horner, hogy nagy nyomás volt Masin, mert senki nem akarta, hogy safety car mögött befutva dőljön el a világbajnokság.

Horner azt a teoretikus kérdést is feltette, hogy vajon milyen lett volna az események megítélése, ha azok történetesen épp fordított szereposztásban történtek volna, azaz Hamilton lett volna a döntések kedvezményezettje. Mindenesetre a Red Bull-főnök újfent hangsúlyozta: a vb-címet nem egyetlen nagydíj, hanem egy teljes szezon alapján osztják ki, márpedig Verstappen egyértelműen a legjobb teljesítményt nyújtotta 2021-ben szerinte, méghozzá úgy, hogy esetenként nem is az övé volt a legjobb autó.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: