DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes új elemeket visz Silverstone-ba

A Mercedes a Brit Nagydíjra frissen fejlesztett alkatrészeket visz magával, ezzel segítené az előrelépést az értékelésben, valamint azt, hogy megfeleljenek a növekvő elvárásoknak.

A brackley-i székhelyű csapat észrevehető fejlődést ért el a versenyautójuk teljesítményének kiaknázásában az utóbbi versenyeken. A megismerési és javulási folyamat felpörgetése érdekében néhány fejlesztést hoznak a következő versenyre, a Brit Nagydíjra. A Northamptonshire-ben található pálya sima felülete vélhetően jobban fog feküdni a csapatnak, azonban Mike Elliott technikai igazgató igyekszik kordában tartani az egyre nagyobb várakozásokat. Véleménye szerint még nem tartanak ott, hogy a Red Bull és a Ferrari kihívói legyenek.

„Egyetlen egy dologban lehet mindenki biztos: olyan keményen fogjuk nyomni, amennyire csak tudjuk” – mondta a Mercedes által kiadott, a Kanadai Nagydíjat értékelő videós nyilatkozatban. „Viszünk magunkkal új alkatrészeket a következő versenyre, megpróbálunk nagyobb teljesítményt kihozni az autóból, a csomagból és az új elemekből. Ezzel együtt pontosan tisztában kell lennünk magunkkal, mert ebben a percben még nem értük el a Ferrari és a Red Bull szintjét, valamennyivel mögöttük vagyunk. Egy átlagos versenyen még nem tudjuk megszorongatni őket.”

mercedes-kanada-2022-f1



A Mercedes áttörést ért el a Spanyol Nagydíjon bevezetett módosításokkal a delfinezés területén. A megoldás viszont előhozott egy másik problémát, mert csak akkor tudják a legjobb teljesítményt kihozni az autóból, ha nagyon merev felfüggesztéssel a lehető legkisebb hasmagasággal futnak. Hullámos, egyenetlen pályákon ez problémás, mert az autó a fenéklemezét a korábbinál jóval erősebben és többször veri oda az aszfalthoz. Arra számítanak, hogy Silverstone ebből a szempontból kedvezőbb lesz.

„Azt gondolom, hogy Silverstone valamennyivel jobban fog passzolni az autónkhoz, mint a korábbi pályák, de azért számítunk másfajta nehézségekre” – tette hozzá Elliot. „Bármi is lesz, nyomni fogjuk, ahogy csak tudjuk, a versenyzőink és mi magunk is vissza akarunk térni a győztesek közé. Természetesen nemcsak a csapatért, de a rajongók miatt is nyerni akarunk, meghálálni a folyamatos támogatásukat.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hasonló véleményen van, ami az Autosport.com oldalon olvasható. Sok munka vár még rájuk, hogy vissza tudjanak térni az élmezőnybe: „Mindig jól szerepeltünk Silverstone-ban, a pálya gyors és sima és nem egyenetlen közutakból van kialakítva. Megfelelő elvárásokat kell támasszunk magunkkal szemben, vizsgálnunk kell az adatokat, jó megoldásokat kell találnunk és nem csak erre a versenyre, hanem a jövőre nézve is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: