DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Szafnauer: A harmadik hely nem reális számunkra

Az Alpine egyelőre még nem jobb a Mercedesnél a francia alakulat csapatfőnöke szerint, aki úgy gondolja, egyelőre nem fejlődtek annyit, hogy harcban legyenek a konstruktőri tabella harmadik pozíciójáért.

Nem alakult rosszul az Alpine hétvégéje Kanadában, ám az francia alakulat jóval több pontot is hazahozhatott volna. Fernando Alonso az esős időmérő edzésen elképesztő formában volt, és a második helyről rajtolhatott, vasárnap pedig elég sokáig reális esélye volt a dobogóra.

A körülmények később nem az ő kezére játszottak, de a csapatfőnök szerint az elért eredmény hűen tükrözi a jelenlegi helyzetüket.

„Ezek értékes pontok a számunkra. A biztonsági autó nélkül lehetett volna egy kicsit jobb is, de ezt nem lehet befolyásolni. Az autó tempója vizes pályán jó volt, szárazon viszont azt hittük, lassabbak leszünk a Mercedesnél, de tartottuk velük a tempót, később viszont elkaptak minket” – mondta Otmar Szafnauer.



A szakember úgy véli, elég gyorsak ahhoz, hogy megszorongassák közvetlen riválisukat, arra azonban nem lát sok esélyt, hogy a konstruktőrök között megelőzzék őket.

„A bajnokság összesítésében nem fogjuk őket megelőzni, és nem leszünk a harmadik helyen. Reálisnak kell lennünk, szóval a negyedik helyért harcolva nagyon örülök, hogy sok pontot szereztünk. Néhány tizedmásodperc a lemaradásunk, ezért reméljük, Silverstone-ban ismét harcban lehetünk velük” – idézte Szafnauer szavait a GPFans.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: