DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Simán tartottam Hamiltont

Bár többek szerint a Mercedes versenytempója Kanadában vetekedett a Red Bull-lal és a Ferrarival, Fernando Alonso nem osztja ezt a véleményt. Tény, a stratégiai váltásig simán tartotta Hamiltont.

A Kanadai Nagydíjon nem meglepő, ha a futam közben többször is használják a (virtuális) biztonsági autót, illetve nem ritka eset, hogy a piros zászló is előkerül. Az esős időmérő hozott jó néhány meglepetést, például Fernando Alonso bravúros második rajtkockáját.

Bár a spanyol már szombat délután is tudta, hogy nincs reális esélye a dobogóra állni, így legjobbként az ötödik helyet tűzte ki célul, ami akár meg is valósulhatott volna. A rajt után nem sokkal Carlos Sainz megelőzte, majd Verstappen és a Ferrari spanyolja egyre nagyobb előnyt autóztak ki maguknak, Lewis Hamilton azonban nem tudott mit kezdeni az Alpine-nal.

A stratégiai váltás jól jött ki Hamiltonnak, a gyors kerékcsere után már nem ragadt be Alonso mögé, akit jó eséllyel ezúttal sem tudott volna megelőzni az Alpine remek végsebessége miatt. A spanyol úgy gondolja, könnyedén tartotta maga mögött a brit ászt, ám a Red Bull és a Ferrari tempójával képtelen volt mit kezdeni száraz pályán.

Alonso könnyen tartotta Hamiltont? Vagy a brit csak az alkalomra várt, hogy támadhasson?


„A verseny elején Hamiltonhoz képest elég erősnek éreztem magam. Verstappenhez és Sainzhoz képest nem volt meg a sebességünk, de Hamilton úgy autózott mögöttem, hogy végig ellenőrzésem alatt tartottam, a Mercedesszel nem tudott volna megelőzni” – idézi Alonso szavait az Express.

Bár a Red Bull csapatfőnöke úgy érezte, hogy a Mercedes a Kanadai Nagydíj nagyobb részében egészen gyorsnak bizonyult és tartotta az élmenők tempóját, végül a biztonsági autós fázist követő újraindítás után Verstappen nagyjából hét másodperces előnyt autózott ki a harmadik helyen célba érő Hamiltonnal szemben.

Ha nincsenek a biztonsági autós megszakítások, vajon Alonso képes lett volna megtartani a dobogós helyet?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: