DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Norris még mindig nem 100%-os

Nagyszerű időmérőt produkálva szerezte meg az ötödik rajthelyet a Monacói Nagydíj vasárnapi versenyére Lando Norris, aki saját elmondása szerint még most sincs túl jól.

A McLaren fiatal brit versenyzője már a múlt hétvégi Spanyol Nagydíon is rosszul érezte magát, miután mandulagyulladással küszködik. Norris már ott is Ricciardo előtt ért célba, most pedig a Monacói Nagydíj kvalifikációján is gyorsabb volt csapattársánál.

A barcelonai futam leintése után megszólalni sem tudó Norris elárulta, hogy még most sem érzi magát teljesen jól: „Monaco az a hely, ahol nem árt, ha az ember 100%-osnak érzi magát, de én ezt továbbra sem mondhatom el magamról” – mondta a McLaren pilótája, aki legalább autójával elégedett volt.



„Kemény kihívás ez a pálya, sok energiát kivesz belőlünk, ugyanakkor megéri az egész. Élvezetes itt vezetni, főleg ha sikerül jó eredményt elérnünk. Boldog lehetek, de holnapig még gyógyulnom kell, hogy a versenyen is jó eredményt tudjunk felmutatni.”

„A tempónk nem volt elegendő ahhoz, hogy a két topcsapat elé férkőzzünk, de ahhoz az volt, hogy mindenki mást magunk mögé utasítsunk. Elégedett vagyok azzal, ami az időmérőn történt, de még vár ránk egy kemény feladat vasárnap. Megpróbálunk előrébb lépni – amennyiben lehetséges –, de a minimum az, hogy megtartsuk az ötödik helyet.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: