Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. június 29. szerda
F1

Villeneuve: Lewist elhagyta a szerencséje

A hétszeres bajnoknak vissza kell térnie az első két szezonjában mutatott önmagához – akkor versenyzett úgy, mint most Russell. Verstappen pedig idén bizonyítja, megérdemelten lett 2021 világbajnoka.

A szezon eddigi öt versenyéből a legutóbbi négy alkalommal George Russell győzött a Mercedes házon belüli párharcában – bármennyire is a hétszeres világbajnok tűnt esélyesebbnek az erősebb eredményre Miamiban, Russellnek egyszerűen mintha mindig jobban kijönne a lépés: ezúttal a biztonsági autó a fiatalabb britnek kedvezett, honfitársát pedig még hátráltatta is. A végeredmény: Russell futott be az ötödik helyen, Hamilton hatodik lett – miután a pályán is vívtak egymással egy párharcot, amely frissebb gumikon a 63-as autónak kedvezett.

„Őrségváltást láttunk a Mercedesnél. George Russell a hullámot lovagolja, Lewis Hamilton pedig próbál nem megfulladni” – írta a Formule1.nl-en vezetett rovatában az egykori világbajnok, Jacques Villeneuve. „Miután sok évig ellenfelek nélkül győzött, kemény dolog felébredni és rájönni, hogy a dolog nem ennyire egyszerű. Most úgy kell vezetnie, mint az első két Formula-1-es évében. Russell éppen ezt csinálja. A futamon Russell döntést hozott: hagyjatok kint, mert jöhet egy biztonsági autó. Ez pedig kifizetődött számára.”



„Úgy néz ki, a bajnokok szerencséje elhagyta Lewist. Nincs lendületben, semmi sem jön össze neki. Kemény harc lesz, de Lewis valódi versenyző és bajnok. Tudja, mit kell csinálnia, mi pedig majd meglátjuk, megvan-e még benne az ehhez szükséges erő. Én azt hiszem, a világbajnoki cím elszalasztása nehéz terhet ró rá, melyet az egész télen magával cipelt. Keserű volt, úgy érzi, megrabolták” – folytatta az 1997-es világbajnok, aki nem írná le végleg Hamiltont.

Villeneuve a Miami Nagydíj győztesét, Verstappent is értékelte: úgy véli, az öt nekifutásból harmadik győzelmét szerző Red Bull-os idei versenyeken mutatott teljesítménye alátámasztja, megérdemelte a 2021-es világbajnoki címet – és a 2022-est is megérdemelné.

„Max vezetéséből láthatjuk, hogy egyáltalán nem ellopta a vb-címet, hanem megérdemelt világbajnok. Max a szezon kezdetétől fogva meggyőzően vezet, pont, mint tavaly, pedig általában egy bajnoki év után kicsit megfárad az ember. Rajta nem látszik, hogy bármi változott volna, sőt, még erősebb is lett. A bajnokság megnyerésének nyomása megszűnt, mivel bizonyította, képes vb-címet nyerni” – beszélt arról, hogy bizonyos tekintetben, a nyomás kezelésében Verstappen még erősebb is, mint tavaly.

„Az utolsó két versenyen Max egyértelműen megmutatta, megérdemelte a bajnoki címet. Az autó mindig tönkremehet, ezt leszámítva azonban minden alkalommal a győzelemért küzdött. Szinte hibátlanul vezet, amikor pedig ront, korrigálja. A képességei csúcsán, a határon vezet, a legjobbat hozza ki abból, amire ráhatása van. Egyetlen futam nem volt, ahol nem a legjobb teljesítményét nyújtotta volna, ahogy Miamiban is láttuk” – fogalmazott Villeneuve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: