DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ferrari: Csapatként dolgoznak együtt a pilótáink

Nagyszerű versenyzőnek tartja Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt John Elkann elnök, de amire igazán büszke, hogy a pilótákat is beleértve a teljes maranellói gárda kiválóan dolgozik együtt.

Szintet lépett 2022-re a Ferrari a Formula-1-ben: míg 2020-ban történelmi mélypontot értek el, tavaly pedig javulásként meg kellett elégedniük a konstruktőri vb-bronzzal, idén egyelőre úgy fest, hogy a világbajnoki címre esélyes csomaggal rendelkeznek. John Elkann, a Scuderia elnöke azért óvatosan fogalmazott, hiszen szerinte a győzelem elérése olyan nehéz lesz, mintha a Marsra kellene utazniuk – ugyanakkor azt kiemelte, hogy mitől olyan erős a csapat és miért büszke Charles Leclerc-re és Carlos Sainzra:

leclerc-sainz-ferrari-2022-f1



„Önmagában is két nagyszerű versenyzőnk van, de ami ennél is fontosabb, hogy egy csapatot alkotnak, és ez a leglényegesebb a Ferrari szempontjából” – nyilatkozta az F1 TV kameráinak még Imolában. „Amire személy szerint nagyon büszke vagyok, hogy azt látom, hogy a teljes Ferrari, kezdve a pilótáktól a mérnökökön át a szerelőkig, mindenki remekül dolgozik együtt.”

Elkann példát is hozott minderre: „Nézzük csak meg a teljesítményünket a bokszkiállásoknál: 2020-ban 48 százalékban voltunk három másodperc alatt, 2021-ben ez felment 78 százalékra. Idén ez eddig 89 százalék, ez mindent elmond.”

A Ferrari elnöke azt is hozzátette, hogy bár közel szeretne maradni az F1-es alakulathoz, nem szeretne ő kerülni a rivaldafénybe: „Közel vagyok Mattiához, a versenyzőkhöz, a pályán és Maranellóban dolgozó mérnökökhöz és szerelőkhez – de ami fontos számomra, hogy közel legyek, de ne láthatóan közel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: