DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norris: Jobbak voltunk, mint ahogy tűnt

Bár a McLaren pilótája szerint a Mercedeseket semmiképp nem tudták volna maguk mögött tartani, úgy érzi, azért közelebb kerülhettek volna hozzájuk az F1-es Ausztrál Nagydíjon.

Az első két versenyhétvégén, de főleg a Bahreini Nagydíjon látott küszködés után pozitív meglepetést jelentett a McLaren teljesítménye Ausztráliában: Lando Norris és Daniel Ricciardo a negyedik és hetedik helyekről vághattak neki a futamnak. Norrist ellenben rögtön a startnál megelőzte Lewis Hamilton és George Russell, így végül a fiatal pilóta a két Mercedes mögött futott be az ötödik helyen, ausztrál kollégája pedig a hatodik pozícióban.

A leintés után Norris elmondta, hogy miért rontották el a rajtot, de arra is rámutatott, hogy szerinte amúgy sem tudta maga mögött tartani Hamiltonékat – szavait az F1i.com szakoldal idézi:

norris-mclaren-melbourne-1



„Mindkét pozíciót a rajtnál buktuk el, mert kissé túlságosan kipörögtek a kerekek, úgyhogy ez nem igazán sikerült, de ez néha előfordul. De szerintem utána amúgy is sokkal erősebb volt a tempójuk a miénknél, szóval még ha előttük is maradtunk volna az első kanyarokban és körökben, akkor is jobb volt most az autójuk, mint a miénk.”

A McLaren versenyzője azt ugyanakkor megjegyezte, hogy közelebb kerülhettek volna az ellenfelekhez, ha minden zökkenőmentesen alakul, egyúttal bízik benne, hogy a szezon eleje óta látott egyértelmű fejlődést a következő hétvégéken is folytatni tudják:

„Úgy vélem, reálisan nézve kicsit jobbak voltunk, mint ahogy az látszott. Volt egy-két problémánk itt-ott, amit kezelnünk kellett, szóval egyértelműen előrébb végezhettünk volna – nem pozíciót, hanem időt tekintve. De a legfontosabb, hogy két autóval is pontot szereztünk, úgyhogy elégedettek lehetünk csapatként. Ez mindenki nagy motivációt és elégtételt jelent. Úgyhogy elégedettek vagyunk, ezt kell megpróbálnunk folytatni legközelebb.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: