DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonsónál máris motorcsere szükséges

Rossz hír a kétszeres világbajnok spanyol számára, hogy múlt vasárnapi kiesését okozó technikai hibája olyan mértékű, hogy ezt a Renault-motort már el is vesztette. Nem jó előjel.

Az Alpine eddigi teljesítménye eddig közepesnek mondható a 2022-es szezonban. Fernando Alonso és Esteban Ocon mindig a Q3 környékén, többnyire inkább a legjobb tízen belül járnak az időmérőkön, illetve a versenyen is hasonló tempóra képesek. Egyelőre azonban úgy tűnik, a technikai hibák tekintetében még nem elég kiforrott az új autó.

Szaúd-Arábiában Fernando Alonso benne volt a sűrűjében, Esteban Oconnal és Valtteri Bottasszal is jókat csatázott, Lewis Hamilton előtt végezhetett volna, nagyjából a 6-7. hely nézett ki a spanyolnak. Ekkor azonban autója lelassult és még a bokszig sem tudott elgurulni vele. Most már azt is kiderítették, mi okozta a megállást.

„A tüzetesebb vizsgálatok alapján megállapítottuk, hogy nem konkrétan a motor, hanem a vízpumpa ment tönkre az autóban. Emiatt azonban hűtési probléma lépett fel és elindított egy kellemetlen és káros láncreakciót az erőforrásban. A motor kevesebb hűtést kapott, az olaj túlforrósodott és így tovább” – ecsetelte véleményét Laurent Rossi az Auto Hebdo című lapnak.

Az Alpine nem lassú idén, de a megbízhatósággal még akadnak gondok


„Eleinte Fernando még mindig folytathatta a versenyt, a motor ekkor még működött, de közel sem ideális körülmények között. Ezért mondtuk neki, hogy inkább álljon meg. A vízpumpa felmondta a szolgálatot. Sajnos az a baj, hogy az alkatrész darabokra hullott és a motortérbe került.”

„Ha meg akarjuk javítani, fel kell bontanunk a plombát, emiatt tehát ezt a motort biztosan elveszítjük. Annak ellenére, hogy magának a motornak nincs konkrétan baja, nem hibásodott meg, sajnos eggyel kevesebb erőforrás áll majd rendelkezésünkre, amit büntetés nélkül bevethetünk idén.”

„Reméljük, sikerül orvosolnunk a problémát Melbourne-ig. Minden csapat szenved kicsit ezzel most, hogy az új komponenseknek vannak gyermekbetegségei, amik most először kerültek élesben is bevetésre” – tette hozzá az Alpine főnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: