DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Alonso: Eddig egész jó, de van min változtatnunk

A kétszeres világbajnok spanyol rég járt már Lewis Hamilton előtt akár szabadedzéseken is, de még nem teljesen elégedett az Alpine beállításaival. Így is értékes pénteket zárt.

Az Alpine az első szabadedzésen hamar a szívéhez kapott, ugyanis épphogy csak megkezdte első gyorskörét Esteban Ocon, máris látványosan leszakadt az autó jobb oldali oldaldoboza. A piros zászlós megszakítás után azonban nem sokkal máris visszatért a megjavított Alpien-nal és hasonló gond már nem jelentkezett.

Csapattársának egészen jól ment, még a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton előtt is végzett, bár ez még csak két szabadedzés volt, az időmérő egészen átrajzolhatja az erőviszonyokat.

Alonso szerint még van az autóban, a beállítások megváltoztatásával esetleg kiaknázható a tartalék


„Átlagon felüli napot zárhattunk pénteken, hatékonyan és teljes mértékben sikerült teljesítenünk a tervezett programunkat. A múlt heti teszteléshez képest jóval hűvösebb körülmények fogadtak, ehhez kellett alkalmazkodnunk és megismernünk, hogyan viselkednek a gumik a megváltozott hőmérsékleten” – ecsetelte véleményét az ötödik leggyorsabb időt jegyző Fernando Alonso az Alpine sajtóanyagában.

„Bőven van időnk elmélyülni az adatokban és mindent kielemezni, világos, hogy jó néhány változtatást kell végeznünk még az autón, több nyitott kérdés is maradt, amikre szombaton választ kell találnunk. Összességében azonban nagyon pozitív napot zártunk” – tette hozzá némi optimizmussal Alonso.

Alan Permane sportigazgató hozzátette, hogy megerősítették az oldaldobozokat Ocon autóján, ezt leszámítva semmilyen technikai hibájuk nem volt, összességében mind Alonso, mind Ocon nagyon elégedett volt az autó viselkedésével, úgyhogy várják a hétvége további alakulását.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: