DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Újabb pálya jelentkezett Szocsi helyére

Az F1-es naptárban történt üresedést Hockenheim is be szeretné tölteni, ahol 2019-ben tartottak utoljára nagydíjat. A pálya azonban feltételeket diktálna: Imolához hasonlóan nagy kedvezményt és hároméves szerződést kér.

Miután az Orosz Nagydíj kikerült a 2022-es Formula-1-es menetrendből, sőt a verseny szerződését is felbontották, számos pálya neve merült fel mint lehetséges helyettes a szeptember 25-i időpontra. Az elmúlt két évben beugró Portugál Nagydíjnak otthont adó Portimao rövidesen megerősítette, hogy már egyeztet az F1-gyel, de felmerült a sajtóban a szintén előző két szezonban versenyt rendező Isztambul, a 2020 óta elmaradó Sanghaj, valamint az utoljára 2017-ben megtartott Sepang neve is.

A legújabb jelölt Hockenheim, amely utoljára 2019-ben volt a versenynaptár része. Az Automobilclub von Deutschland meg is erősítette, hogy a pálya visszatérésén dolgoznak.

„Kezdeményezés történt, hogy a nagydíj visszakerüljön Németországba” – mondta a Sport1-nek Christian Danner, az AvD nagykövete. A németeknek azonban kikötéseik vannak: a nemrég 2025-ig bejelentett Imolához hasonló kedvező feltételeket kérnek. „Imola óriási kedvezményt és hároméves szerződést kapott. Ezt akarjuk most Németországban is.”

 



A Német Nagydíj helyzete jól ismerten hányattatott: a futam 2015-ben és 2017-ben is elmaradt, Hockenheim pedig nem számíthat kormányzati támogatásra. A Formula-1 viszont pártolja a Mercedes hazájában rendezendő versenyt, a sportág vezére, Stefano Domenicali még azt is kijelentette, maga fog egyeztetéseket kezdeményezni, hogy az autósport-szerető németek hazai versenyt kapjanak.

Ami szinte biztos, hogy ha a Német Nagydíj vissza is tér idén, nem a 2020-ban Eifel Nagydíjként futamot tartó Nürburgringen rendezik meg, írja a PlanetF1.com: a pálya ugyanis orosz kötődésű, 2016-ban 99 %-os részesedést vásárolt Viktor Karitonin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: