DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Vettel: Én nem versenyzem Oroszországban!

A csütörtöki események hírei természetesen az F1-es paddockba is eljutottak, és a tesztnap szünetében tartott sajtótájékoztatón a pilótáknak is feltették a kérdést, mi az álláspontjuk.

Csütörtök reggel arra a hírre ébredt a világ, hogy Oroszország támadást indított Ukrajna ellen. A háborús helyzet nemcsak az országok vezetőinek vált a legfontosabb témájává, a világ szeme elől elrejtett barcelonai előszezoni teszten sem kerülték el a kérdést. Annál is inkább, mert az idei versenynaptár része az Orosz Nagydíj. Szeptemberben utazna az országba a száguldó cirkusz, de az F1 vezetősége már közölte, hogy egyelőre figyelemmel kísérik a helyzet alakulását, és szükség esetén döntenek egy esetleges törlésről/cseréről.

A tesztnap első fele után a versenyzők sajtótájékoztatón vettek részt – melyben videós formában a Formula.hu is jelen volt –, és természetesen őket is megkérdezték arról, hogyan viszonyulnak mindahhoz, amely most Kelet-Európában történik. Elsőként Sebastian Vetteltől, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak az igazgatójától kértek állásfoglalást, aki kertelés nélkül el is mondta a véleményét.



„A GPDA még nem tárgyalt erről a kérdésről. Személy szerint annyit mondhatok, hogy amikor reggel ezekre a hírekre keltem, akkor sokkot kaptam. Borzalmas látni, mi történik, és nyilván a mi versenynaptárunkban ott szerepel Oroszország. Csak saját magam nevében tudok nyilatkozni: én nem megyek Oroszországba, szerintem rossz döntés lenne ott versenyezni. Én már meghoztam a döntésemet” – jelentette ki a társadalmi kérdésekre köztudottan érzékeny négyszeres világbajnok, akit mélységesen elszomorít a helyzet. „Nagyon sajnálom az embereket, mindazokat az ártatlanokat, akik meghalnak, ostoba indokok miatt.”

Ezután kollégái véleményére is kíváncsiak voltak a média munkatársai, ám annyira egyértelműen, mint Vettel, egyikük sem fogalmazott. „Nekem nem áll rendelkezésemre minden információ, hogy erről nyilatkozzak. Nem teljesen értem, mi történik, de szomorú látni, főleg 2022-ben. Az F1 majd meghozza a döntést” – mondta Leclerc, akivel Fernando Alonso is egyetértett, elismerve, hogy neki, pilótáknak nincs meg a megfelelő hatalmuk ahhoz, hogy döntsenek, és bízva abban, hogy a sport vezetősége tudja, mit csinál. Max Verstappen állt a legközelebb véleményével Vettelhez, ő sem érzi helyesnek az Orosz Nagydíj megrendezését. „Ha egy ország épp háborúzik, nem helyes ott versenyezni” – vélekedett a címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: